|
Ne ez legyen a tanulóhelyünk! |
Nagyon
fontos, hogy milyen környezetben tanulunk otthon. Tapasztalatom szerint erre
kevésbé figyelnek az emberek. Úgy gondolják, hogy az a lényeg, hogy
valahol, akár egy kis zugában a lakásban el tudjunk húzódni és ott olvassuk el
a tananyagot.
A tanulás
nem csak abból áll, hogy sokszor elolvassuk az anyagot, és az akkor majd
bevésődik az elménkbe. Ennél sokkal többről van szó.
A tanulási
környezetet úgy kell kialakítanunk a lakásban, hogy az hosszútávon segítse a
tananyag elsajátítását. Ha a lakás ezen részére pillantunk, akkor az elménk
azonnal a tanulásra, mint feladatra asszociáljon. Arra azonban vigyázzunk, hogy
ez ne rossz érzéssel töltsön el bennünket. Sőt. Próbáljuk meg a környezetet úgy
kialakítani, hogy abban jól érezzük magunkat. Persze nem annyira jól, hogy
közben elkalandozzunk, akár elaludjunk. Ezért nem is tanácsos, ha a kanapét
jelöljük ki tanulóhelynek.
Nézzünk
körül a nappaliban. Hová helyezhetnénk az íróasztalt, a széket, esetleg egy
polcot. Ha nincs íróasztal, akkor egy bármilyen más asztal is megteszi. Fontos,
hogy a magassága megfelelő legyen az íráshoz. Keressünk hozzá egy megfelelő, de
nem túl kényelmes széket. Akkor megfelelő a szék, ha a lábunk leér róla és a
talpunkat a padlóra tudjuk helyezni, esetleg egy erre a célra kialakított
lábtartóra. Nagyon jó, ha a széken hátradőlve meg tudjuk támasztani a derekunkat, gerincünket. Fontos tehát, hogy az asztal és a szék mérete egymáshoz, legfőképpen pedig a mi
testméreteinkhez igazodjon.
Az asztal
legalább akkora legyen, hogy egy könyv, jegyzetfüzet, írószertartó és egy
asztali lámpa is elférjen rajta. Ha számítógépen is dolgozunk akkor próbáljuk
meg a billentyűzetet az asztal alá rejteni egy kihúzható lapra. Ügyes
ezermesterek ezt maguk is el tudják készíteni, de már nagyon olcsó íróasztalok
kaphatók, amelyekre fel van szerelve a billentyűzettartó.
A
tanulóasztalt próbáljuk meg a helyiség azon részén elhelyezni, ahol balkéz
felől természetes fényt is kapunk. Arra azonban gondosan ügyeljük, hogy a nap
ne süssön a könyvünkre, jegyzeteinkre, mert ez a fehér lapról visszatükröződő
fény nem tesz jót a szemünknek, kifejezetten bántja azt.
Célszerű egy
kis polcot elhelyezni az íróasztalunk fölé, esetleg mellé, hogy minden
könyvnek, jegyzetnek legyen helye, hogy azt rendszerezve, tantárgyanként tudjuk
tárolni. Fontos, hogy áttekinthető
legyen a polc, azonnal rátaláljunk arra, amit keresünk. Ha az íróasztalunknak
van fiókja, polca, akkor ez is megoldás lehet. Tapasztalatom az, hogy
szívesebben pillantok a polcra, s találom meg egy perc alatt, amit
keresek, mint hogy a fiókokban hosszasan keresgéljek. Persze ez megint egyéntől
függő, ki mely módszert kedveli jobban.
|
Egyszerű és praktikus |
A
tanulósarok/tanulókuckó legyen a lehető legtávolabb a tv-től. Ha megoldható,
akkor inkább olyan helyen legyen, ahol nincs tévé. Próbáljuk meg a zavaró
tényezőket kiszűrni, hogy minél nyugodtabb környezetben, csak az elsajátítandó
anyagra tudjunk koncentrálni.
Ha már
kialakítottuk a tanulósarkot, tanulókuckót, akkor van még egy nagyon fontos
dolog, mégpedig az, hogy legyen mindig rend a környezetünkben, íróasztalunkon,
polcunkon. Úgy kezdjük a tanulást, és úgy is fejezzük be, hogy rend van a
környezetünkben.
Ezzel nem
azt akarom mondani, hogy csak akkor álljunk neki tanulni, ha már az egész lakás
ragyog, (bár ez sem lenne rossz), hanem a közvetlen tanulókörnyezetünkben
legyen rend. Elvonja a tanulásról a figyelmet, ha azt
látjuk, hogy szanaszét van minden a helyiségben. Nyilván nem ez az elsődleges,
különösen, ha a vizsgára készülünk.
Vannak, akik a káoszban érzik jól magukat, én azt gondolom, hogy ők a kivételek.
|
Ez a hely igazán ideális |