Vágysz az elismertségre?

Miért jó elismertnek lenni?

Az elismertség roppant kellemes érzés.
Amikor figyelnek rád, meghallgatják, amit mondasz, kikérik a véleményedet, felnéznek rád. Fontos a barátságod. Ezek a dolgok kellemes érzéssel töltik el az embert. Ez a különleges érzés, a fontosság tudata létrehozza az emberben azt a vágyat, hogy ő is elismert legyen. Középpontban legyen, akár a munkahelyén, akár baráti társaságban, akár a médiában.

Mindenkiben munkálkodik ez a vágy, kiben erősebben, kiben gyengébben. Az biztos, hogy ez még akkor is így van, ha nem valljuk be még saját magunknak sem.

Ez nem baj. 
Az elismertség utáni vágy egy hajtóerőt generál. Ez a hajtóerő pedig a megismerés, minél magasabb szintű tudás irányába indít el. 
Az mindenki számára nyilvánvaló, hogy (már elnézést a megfogalmazásért) a buta embert nem ismerik el. Nincs miért elismerni. Ha butaságokat, zagyvaságokat beszél, ha nem tudja magát helyesen kifejezni, akkor nem számíthat elismertségre. Ki figyel oda rá?

Ellenben azokra az emberekre érdemes odafigyelni, akik valamilyen területen már bizonyítottak.
Megtanultak egy szakmát, annak minden csínját-bínját, s ezt a szakmát professzionális szinten művelik. Lehet tőlük bármit kérdezni szakterületükkel kapcsolatban, gyakorlatilag mindenre tudják a választ.

Vagy ha nem a szakmájukkal kapcsolatban, de művészetekkel, közélettel, vagy akárcsak a mindennapi dolgokkal kapcsolatban széles látókörűek. Mindig tudják a megfelelő válaszokat. Társaságban köréjük gyűlnek az emberek, ők a társaság középpontjai.

Valljuk meg, hogy bizony jó érzés ezeknek az embereknek, amikor a tiszteletet, odafigyelést, sok esetben az emberek szeretetét megtapasztalják.

Hogyan lehet ezt elérni? Hogyan lehet elismertté válni?

 

 

Elsősorban a  megszerzett tudással. Majd pedig a jó modorral, őszinteséggel, megbízhatósággal, jól megjelenéssel. A felsorolás nem volt teljes körű, de azt gondolom, ha a fenti felsorolásnak valaki meg tud felelni, az bizony már elismertté tud válni.

Vegyük sorjában. Első és a legfontosabb a megszerzett tudás. Hiába jó modorú, megbízható, őszinte és jó megjelenésű valaki, ha tudás nincs mögötte, legfeljebb megbámulják, de azután mindenki továbbáll, hiszen nincs olyan mondanivalója, amely közérdeklődésre számot tarthat.
Aki azonban magas szintű  tudással rendelkezik, jó modorú, megbízható, őszinte, jó megjelenésű, az a személy bizony előbb-utóbb elismertté válik.

Azt a bizonyos magas szintű tudást kell megszerezni, mert az elismertségnek az az alapja.

Kezdjünk el tanulni!

Ha alapszinten ismerünk egy szakterületet, az még kevés. Több kell. Sokkal több. Nem elég, amit elsajátítottunk az iskolapadban. Folyamatosan kell figyelnünk az új dolgokra. Nyomon kell követnünk a változásokat, a technológiai, technikai változásokat. Be kell iratkoznunk egy magasabb szintű képzésre, akár felsőfokú szakképesítés, akár diploma megszerzése legyen a cél. Mindenképpen amilyen irányba elindultunk, amely területen elköteleztük magunkat, abban legyünk mi a legjobbak.

Igen, igen, sokat kell hozzá tanulni. Valóban. De meg fog térülni. Nézzük csak meg, ha a tanulás és akár az önképzés életünk részévé válik, beépül a mindennapi életünkbe, akkor ez már nem lesz teher, hiszen ez fontos számunkra. Belső igénnyé válik az újabb és újabb ismeretek megszerzése. Innen már csak néhány lépés az elismertség kivívása. 

És most érkeztünk el a kifogások erdejébe. Előttünk a hatalmas, több száz éves fák, amelyek az utunkba állnak.
A fák neve: mit tanuljak, hogyan tanuljak, mikor tanuljak?  
A miért tanuljunk, már nem kérdés. 
Tudjuk, hogy kell. 
Azonban az előző kérdésekre is tudnunk kell válaszolni, hiszen nem lehetséges tovább haladni az erdőbe, amíg helyes válaszokkal le nem romboljuk az előttük álló akadályokat (fákat).

Mi tudjuk a helyes válaszokat a mit, hogyan, mikor kérdésekre. Pontosabban, tudunk néhány jó választ. 

Van egy könyv, amely felnőtteknek íródott. 20 évestől akár 60 éves korig segít annak eldöntésében, hogy mit tanulj, hol tanulj és hogyan tanulj.

Ha többet szeretnél tudni erről a könyvről, vagy akár meg szeretnéd vásárolni, akkor keresd fel az alábbi honlapot: 
http://tanulasfelnottkent.hu/konyv/

A válaszok egyszerűen, közérthető formában vannak megfogalmazva. Bárki számára érthető. Motiváló, igaz történetek is segítenek az elindulásnál.

Hidd el, hogy csak az elindulás nehéz!


Holnap folytatjuk az elismertség további ismérveinek boncolgatásával!

Szent-Györgyi Albert azt mondta...II.rész

„Az iskola arra való,

hogy az ember megtanuljon tanulni,

hogy felébredjen tudásvágya,

megismerje a jól végzett munka örömét,

megízlelje az alkotás izgalmát,

megtanulja szeretni, amit csinál,

és megtalálja azt a munkát, amit szeretni fog.”

(Szent-Györgyi Albert)

A tudós

A bejegyzés első részében Szent-Györgyi Alberttől idézett megállapításból az első három részt elemeztük ki. Miszerint azért kell tanulni, hogy megtanuljunk tanulni, hogy felébredjen a tudásvágyunk és hogy megismerjük a jól végzett munka örömét.

Nézzük most meg, hogy mit is jelent az a megállapítást, hogy megízleljük az alkotás izgalmát?

Kinek mit jelent az alkotás öröme, izgalma? 

Egy gyönyörű fotó elkészítése, amely visszaadja készítőjének érzésvilágát?

Egy könyv megírása, amely sikert arat az olvasók körében?

Egy festmény megfestése?

Egy sikeresen megoldott feladat a munkahelyen?

Egy finom étel elkészítése?

Mindenkinek más jelenti az alkotás izgalmát. 

Mi ebben az iskola szerepe? 

Az, hogy a tanulóból kihozza ezt az izgalmat. Megtalálja az élet azon területét, amelynek megismerésében, gyakorlásában örömét leli, és már attól izgalomba jön, ha például kezébe veszi a fényképező gépét.

A rajz óra, ének óra, gyakorlati foglalkozás óra... mind azt a célt szolgálja, hogy a diák megismerje ezeket a területeket, majd eldöntse, hogy mely terület művelése tölti el az alkotás izgalmával, örömével.

Felnőtt korban - ebben a rohanó világban - már sokkal nehezebb megtalálni, megmutatni az alkotás izgalmát. Az oktatási intézmény azonban ezt felnőtt korban is meg tudja tenni.

Ismerek olyan nyugdíjas korú személyt, aki egész életében  arra vágyott, hogy megtanuljon zongorázni. A környezete folyamatosan - a korára hivatkozva - lebeszélte erről. Mégis, mikor nyugdíjas lett, beiratkozott a zeneiskolába. Ő is tudta, hogy soha nem lesz már belőle zongoraművész, de kitartóan gyakorolt. Ma boldogsággal tölti el, ha egy-egy családi összejövetelen eljátszhat néhány közismert darabot úgy, hogy azzal nem csak magának, de másoknak is örömet szerez. Őt magát pedig mindig izgalommal tölti el, ha leülhet a zongorához.

Mire jó még az iskola?

Hogy az ember megtanulja szeretni, amit csinál.

Megszeretni azt amit csinálunk nem egyszerű, de ha megfelelő oktatási intézményt választunk, ott elkötelezett szakemberek képeznek, akik maguk is szeretik, amit csinálnak, akkor ez lehetséges.

Ha mi magunk elkötelezettek vagyunk a választott szakterület irányában, akkor döntsük el, hogy mindig szeretni fogjuk amit csinálunk. A szeretet könnyebbé teszi a dolgot. Ha már reggel azzal a különleges érzéssel kelsz ki az ágyadból, hogy napközben azt fogod csinálni, amit szeretsz, akkor az egész napodat - és a környezeted napját is - széppé teheted. Ha sugárzol az örömtől, ha mosolyogsz nemcsak magadon, de másokon is segítesz. Felszabadult, örömteli környezetben mindenkinek könnyebb megbirkózni a feladatával. Ha örömmel végzed a munkád, másoknak is örömet szerzel.

Végül, de nem utolsó sorban még mire jó az iskola?

Hogy az ember megtalálja azt a munkát, amit szeretni fog.

Ez bizony nem egyszerű. Nagyon kevés embernek adatik meg, hogy első próbálkozásra sikeres döntést hozzon. Sebaj, hiszen mindenből lehet tanulni. Egy szakma megismerése, elsajátítása közelebb vihet egy másik szakterület megismeréséhez, amely azután elvezet ahhoz a munkához, amely megelégedéssel tölt el, amelyet szeretni fogsz.

Visszatérve  a pedagógusok portfóliójához, látható, hogy szinte mindannyian felismerték, mi is az iskola feladata, ezen belül mi egy pedagógus feladata. 

Mit profitálhat ebből egy tanulni vágyó felnőtt? Azt, hogy jó eséllyel fogja az iskola megtanítani arra, hogy megtanuljon tanulni,

hogy felébredjen tudásvágya,

megismerje a jól végzett munka örömét,

megízlelje az alkotás izgalmát,

megtanulja szeretni, amit csinál,

és megtalálja azt a munkát, amit szeretni fog.

Szent- Györgyi Albert a Nobel-díj átvételekor

    

Ezt kívánom minden kedves olvasómnak!

Szent-Györgyi Albert azt mondta...

„Az iskola arra való,

hogy az ember megtanuljon tanulni,

hogy felébredjen tudásvágya,

megismerje a jól végzett munka örömét,

megízlelje az alkotás izgalmát,

megtanulja szeretni, amit csinál,

és megtalálja azt a munkát, amit szeretni fog.”

(Szent-Györgyi Albert)

Szent-Györgyi Albert és a C vitamin képlete
1937. okt. 31. Pesti Napló

A fenti idézet az utóbbi időben gyakran szerepel a pedagógusok portfóliójában. A portfólió szó jelentése valójában sokrétű. Közölük csak egyet próbálok kiemelni a lábjegyzetben.

Mire jó egy portfólió? Különösen miért van szüksége erre egy pedagógusnak?
Egyrészt, mert a törvény előírja, hogy bizonyos időn belül a pedagógusnak (maradjunk most az oktatás területén) el kell készítenie, majd egy szakmai testület előtt meg is kell védenie. Célja, hogy bebizonyítsa, hogy alkalmas a tanításra. Tehát jelenlegi pozíciója (munkahelye) megőrzésében, megerősítésében, illetve új munka elnyerésében lehet a segítségére.

Tehát nagyon sok pedagógus felhasználta portfóliójának színesítésére ezt az idézetet. Miért? Azért, mert ilyen tökéletesen kevesen fogalmazták meg a tanulás lényegét és fontosságát.

Mire való az iskola? Arra, hogy az ember megtanuljon tanulni.
Ehhez szükséges a pedagógusok odaszántsága, szakmai tudása, tapasztalata. Sokan vannak/vagyunk olyan személyek, akiknek az általános iskolában nem tanították meg azokat a módszereket, amelyek segítségével a tanulás technikáját elsajátíthattuk volna. Ezért az akadályokat nem vettük könnyen.

Felnőtt korban sok minden pótolható, ha odaszánjuk magunkat.

Mire való még az iskola? 
Arra, hogy felébredjen az ember tudásvágya.
Hiszem, hogy minden emberben van vágy azután, hogy valamiről többet tudjon. Ez a vágy azonban sok emberben szunnyad. Fel kell ébreszteni, mint egy alvó oroszlánt.
Szeretnél többet tudni a szakmádról, a testedről, a természetről, a világ dolgairól? Nos hát, ezt a vágyat kellene felébreszteni. Érezned kellene minden nap, hogy nyitott vagy az új dolgok iránt. Meg szeretnéd ismerni jobban a világot, a szakmádat, az élet dolgait. Ki tudja ezt elérni, hogy benned vágy ébredjen a tudás iránt? 
Néha a család, néha a barátok, néha az iskola.
Ha hiányérzeted van ezzel kapcsolatban, ha nem érzed a késztetést az új dolgok megismerésére, akkor bizony el kell kezdened tanulni. Választani egy szakterületet, amelyet jobban meg szeretnél ismerni. Ha beiratkozol egy képzésre, nagy esélyed van rá, hogy a tudásvágyad is fellángol.

Vannak, akik azért tanulnak, mert szakmát szeretnének. Vannak, akik a szakterületükön szeretnének jobb eredményeket. Vannak akik megszállottan érdeklődnek egy-egy téma felől. És vannak, akik a memóriájukat szeretnék idősebb korban is karbantartani.

Mindenkinek más a célja. Az azonban biztos, ha elkezdesz tanulni rádöbbensz arra, hogy új ismeretek szerzése, nem csak öröm, de nagyon hasznos is. A tudásvágy vitte előre az emberiséget a fejlődés útján, és emelkedett olyan szintre, melyről álmodni sem mertünk volna.

Mire való még az iskola?
Arra, hogy megismerje az ember a jól végzett munka örömét!

Miért, a munka lehet öröm?
Az emberek jelentős része a munkáról úgy gondolkodik, hogy az egy rossz, nehéz, fárasztó, sokszor kimerítő tevékenység, amelyet csak undorral lehet csinálni.
Ne higgyünk az így gondolkodó embereknek. A munka, - és hangsúlyozom - a jól végzett munka öröme elégedettséggel tölti el az embert. Örül a sikereinek, az adrenalin szintje megemelkedik. Keresi az újabb kihívásokat, az újabb hegycsúcsokat, amelyeket meghódítva önbecsülése megnövekszik.

Az én életem tele volt kihívásokkal, hegycsúcsokkal. Ez rám mindig inspirálóan hatott. Szerettem, ha olyan munkám van, amelyet nem lehet rutinból végezni. Gondolkodni kell róla, olvasni kell hozzá. Esetleg beiratkozni egy újabb képzésre. Elmondhatom magamról, hogy nagyon szerencsés vagyok ezen a téren. Szinte mindig azt csináltam, amit szerettem, és olyan körülmények között, amilyet szerettem. Ehhez azonban az is hozzátartozott, hogy szinte mindig tanultam, képeztem magam. Az andragógus diplomámat is 50 éves kor felett szereztem és kiváló eredménnyel.
Nagy megelégedéssel töltött el az a tény, hogy érett felnőttkorban is teljesíteni tudtam a követelményeket...

                       folytatjuk!


Lábjegyzet:
 
A szakmai portfólió mindazon dokumentumok rendszerezett, mások számára bemutatható gyűjteménye, mely tartalmazza a személyes tulajdonságainkat, munkatapasztalatainkat, tanulmányainkat, formális (iskolarendszeren belüli) informális  és nonformális (iskolarendszeren kívüli) úton megszerzett tudásunkat, a munkavégzéshez szükséges kapcsolatrendszerünket bemutató produktumokat és ahhoz fűzött elmélkedéseinket, megjegyzéseinket.


A tanulási rendszerek pontos meghatározása  legérthetőbben az Európai Bizottság 2000-ben megjelentetett Memorandum az egész életen át tartó tanulásról c. dokumentuma fogalmazza meg, mely megerősíti a nonformális-informális tanulási színterek kiemelt fontosságát.

A Memorandum az alábbi definíciókat adja:

„A céltudatos tanulási tevékenységnek három alapkategóriája van.

• A formális tanulás oktatási és képzési alapintézményekben valósul meg, és elismert oklevéllel, szakképesítéssel zárul.

• A nem formális tanulás az alapoktatási és képzési feladatokat ellátó rendszerek mellett zajlik és általában nem zárul hivatalos bizonyítvánnyal. A nem formális tanulás lehetséges színtere a munkahely, de megvalósulhat civil társadalmi szervezetek és csoportok (pl. ifjúsági szervezetek, szakszervezet, politikai pártok) tevékenységének a keretében is. Megvalósulhat olyan szervezetek vagy szolgáltatások révén is (pl. képzőművészeti, zenei kurzusok, sportoktatás, vagy vizsgára felkészítő magánoktatás), amelyeket a formális rendszerek kiegészítése céljából hoztak létre.

• Az informális tanulás a mindennapi élet természetes velejárója. A formális és nem formális tanulási formákkal ellentétben, az informális tanulás nem feltétlenül tudatos tanulási tevékenység, és lehetséges, hogy maguk az érintettek sem ismerik fel tudásuk és készségeik gyarapodását."