Verstanulás, de hogyan?

A verstanulás nekem nem megy!

Felnőtt korban már ritkán fordul elő, hogy egy verset meg kelljen kívülről tanulni. Akik azonban felnőttként kívánnak leérettségizni, mindenképpen számítsanak ilyen feladatra is a magyar irodalom tárgyhoz kapcsolódóan.
Ez az egyik oka annak, hogy foglalkozunk ezzel a kérdéssel. A másik ok az, hogy a verstanulás, vagy bármilyen hosszabb tananyag, könyvrészlet kívülről történő megtanulása nagyon jó memóriafejlesztő módszer.

Már előre rettegsz, amikor feladják, hogy kívülről tanulj meg egy verset? Egyszerűen képtelen vagy szóról szóra megjegyezni a szövegeket?!

Lássunk akkor itt néhány hasznos ötletet, amely segít.

Miután elolvastad a verset, húzd alá azokat a szavakat, amiket nem értesz. Főleg a korábbi századokban írt szövegekben találhatsz ilyen kifejezéseket.
Vedd elő a Magyar Értelmező Kéziszótárt (gépeld be a számítógéped keresőjébe), s nézd meg  az aláhúzott szavak jelentését. A legfontosabb tehát, hogy megértsd, amit olvasol.

A következő lépés, hogy versszakonként rajzold le, amit olvasol. Sokkal könnyebb lesz megjegyezni, ha nem csak a szavakat próbálod az agyadba vésni, hanem társítasz hozzá egy vizuális élményt is. Ráadásul ezzel is kifejezed, hogy valóban tudod miről van szó.

Ha ezzel is készen vagy, olvasd el többször az egész verset, s az aktuális versszak mellé társítsd az általad rajzolt képet! Ha néhányszor így elolvasod, hamarosan kívülről fújod az egészet.

Ha ez mindenki számára hatékony tanulási módszer lenne, akkor nem is kellene tovább folytatnom az írást.


Miután nem vagyunk egyformák, nézzünk még néhány egyéb trükköt, ami segíthet.

Keress a You Tube-on olyan videókat, ahol színészek mondják el az adott verset. Nézd meg ezt a videót többször, akár részleteiben is.

Mondd fel diktafonra, esetleg a telefonodra, majd többször hallgasd vissza a verset, miközben saját magaddal együtt ismételed a szöveget. 

Töltsd fel a telefonodra a kiválasztott verset és hallgasd, utazás, autóvezetés, takarítás, vagy akár vacsorafőzés közben.

Ha a verset megzenésítették, a fenti módszerekkel rögzítsd, és hallgasd. A dallam még talán könnyebben megjegyezhetővé teszi a szöveget.

Írd le a verset soronként, és a leírt sorokat tanuld meg például így:
1-2. sor leírása, ismétlése,
3-4. sor leírása, ismétlése,
majd 1-4 sorok ismétlése,
5-6. sor leírása, ismétlése,
majd 1-6. sor ismétlése,
és így tovább. Időigényes módszer ugyan, de megéri a fáradságot.

Ha jobban el szeretnél mélyülni a verstanulás rejtelmeiben, akkor javaslom Latinovics Zoltán: Verset mondok c. könyvét.


Versmondásnál nagyon fontos, hogy leküzdjük a lámpalázat.

Fontos ez még akkor is, ha a versmondás az osztály és nem a nagy nyilvánosság előtt történik.
Javaslom, hogy a verset tükör előtt saját magunknak mondjuk fel. (Sok esetben a színészek is így tanulják meg a szöveget.)
Először természetesen a száj mozgásra, az arc mimikára fogunk koncentrálni, de később már a mondandóra figyelünk. 
A vers tudása magabiztossá tesz. Már sokkal bátrabbak leszünk, és ez a bátorság átsegít a lámpaláz okozta nehézségeken is.

Memória fejlesztés céljából bármit megtanulhatunk hasonló módszerekkel.

Ötvözzük a módszereket, kísérletezzünk. Találjuk meg a nekünk leginkább megfelelő módszerek együttesét. Ha tudjuk, melyek azok, amelyek a leginkább testhez állók számunkra, akkor a jövőben már mindig így fogunk verset, szöveget tanulni.

 Sikeres verstanulást!

Legyen öröm a tanulás!

A tanulás fárasztó, nehéz, nem is nekem való!

Milyen gyakran találkozunk ezzel a a fenti mondattal!

Valaki, valamikor elültette a fejünkbe ezeket a negatív gondolatokat a tanulással kapcsolatban. Lehet, hogy ez még az általános iskolában történt, de gondolom inkább a középiskolában. Aki ezt tette, annak biztosan rossz élményei lehettek a tanulással kapcsolatban.

Én is találkoztam a középiskolában olyan tanárral, aki minden órán emlékeztetett bennünket arra, hogy milyen nehezen tanulható az ő tárgya. "Fiam, jegyezd meg: a tankönyv szerzője tudja ötösre az anyagot, én négyesre, te legfeljebb hármasra."

Ezek után ki erőlködne akár a négyesért is?

De ne higgyünk ennek a buta beszédnek, ennek a megcsontosodott elméletnek.

A tanulás igen is lehet örömforrás. Nem állítom, hogy ennél nincs nagyobb öröm. Ha azonban az ember rátalál a tanulás ízére, akkor más dimenzióban fogja látni a világot, a tanulást, az értékes tudást, annak hasznosításának lehetőségeit.

Az alábbiakban olvashattok néhány gondolatot a tanulás örömeiről.

A honlap itt érhető el:  http://palocz.hu/node/199

"Legyen öröm a tanulás!

Palócz István, sze, 04/22/2009 - 08:49

A tanulás élvezete előtt számtalan akadály tornyosul. Ezek közül az egyik az az, hogy a gyakorlás során létrejövő produktumra mint célra tekintünk és nem fogjuk úgy fel mint egy eldobandó valamit ami segít minket az igazi cél elérésében: a megértésben és a gyakorlat megszerzésében. A másik, hogy ahhoz mérjük magunkat amivé válni szeretnénk és nem célként tekintünk rá. Ez a kis írás szeretne rávilágítani e két hibás hozzáállásra, megnyitni az utat az élvezetes tanulás felé és e két akadályt elgördíteni az útból.

Engedd a hajót az árral

Tipikus feladat szokott lenni informatika órákon, hogy egy formázatlan dokumentumot kell a megadott módon megformázni. Megfigyeltem, hogy a legtöbb tanuló féltve őrizgeti az így megformázott dokumentumot. Volt aki pendriveon hazavitte és volt olyan is aki majdnem megvert amikor az óra végén letöröltem azt. Furcsa ez, hisz egy teljesen értelmetlen szövegről és egy nem túl szépen formázott dokumentumról van szó, egy értéktelen valamiről. Én is őrizgetem az annak idején kovácsolt vasszeget. Azt az egy darab hasznavehetetlen vasdarabot, mely nem is túl szép, szögnek se jó de én csináltam. Talán mert abban a pillanatban amikor a szeget kovácsoltam nem volt fontosabb dolog számomra mint az a kis acél ami úgy alakult ahogy én akartam. Az általam ismert világegyetem egy kis részét akkor, ott én formáltam. A tanulás szempontjából elengedhetetlen, hogy a gyakorlás folyamán számunkra fontos legyen amit csinálunk. Ha ez nem így lenne nem tudnánk csinálni, hisz értelmetlen dolgokkal nem sokan szeretnek foglalkozni. Fontos azonban megértenünk, hogy nem a gyakorlás során létrejövő produktum az érdekes, hanem az alkotás maga. Talán a tibetiek által készített mandala készítése áll a legközelebb a helyes hozzáálláshoz. Rákészülnek a készítésére, teljes odaadással készítik majd a végén egy folyóba szórják az egészet. Találjunk tehát egy olyan tároló helyet, ahova ezeket hasznavehetetlen dolgokat eltehetjük, ha különös kötődés fűz hozzá minket. Ilyenek az első vagy jól sikerült darabok. A többit pedig nyugodt szívvel dobjuk a kukába és egy percig se bánkódjunk. Az igazi eredményt nem tudjuk úgy se kidobni az már örökké a mienk marad.

Minden célhoz lépések sorozatán keresztül vezet az út.

Gyakran előfordul, hogy egy tanfolyamon valaki egyből olyan sebességgel szeretne megoldani tetszőleges feladatot ahogy én, az oktató. Ez több szempontból is irreális elvárás magunkkal szemben. Egyrészt én azért vagyok ott oktató mert picit nagyobb gyakorlatom van - remélhetőleg - az adott területen mint a tanulónak. Másrészt - tudom hihetetlen - de az órákra készülve gyakorlom a már többször kipróbált és direkt az adott területre koncentráló, vagyis a típusproblémát megoldó feladatot. A tanuló pedig éppen akkor ismerkedik az adott témakörrel és a gyakorláson kívül számtalan fogalom megértésével is meg kell küzdenie. Nem beszélve arról, hogy a típusproblémák orvoslása helyett mindig valamilyen speciális feladat megoldására vágyik majd. Azonban ha nincs jól meghatározott és előremutató célunk akkor nincs motiváció, nincs tanulás. Senki nem akar olyan dolgot megtanulni és gyakorolni amit már majdnem tud. Tehát egyrészt olyan célt kell kitűznünk, mely elég távoli ahhoz, hogy meg legyen a motiváció, másrészt olyat ami számunkra elérhető. Nézzük hogyan tudjuk feloldani ezt az ellentmondást. Aki túrázott már az talán sejti a megoldást. Abban az esetben, ha egy darab iránytű segítségével kell eljutnunk valahova a lehető legrosszabb megoldás, ha végig az iránytűt bámuljuk. Vagyis esetünkben végig csak a távoli elérendő cél lebeg a szemünk előtt. Ha így teszünk valószínűleg egy fának fogunk ütközni, vagy egy szakadékba zuhanunk. De ha mégse akkor se biztos, hogy elérjük célunkat, hisz ha csak egy picit is eltávolodunk a helyes iránytól akár körbe körbe is járkálhatunk. A megoldást ilyenkor az jelenti, hogy az ember kinéz egy nem túl távoli pontot, egy sziklát, egy fát vagy egyéb tereptárgyat az iránytű segítségével és afelé indul el az iránytűt pedig elrakja. Amikor elérte a kiszemelt tárgyat, újra előveszi az iránytűt és egy újabb, irányba lévő de szabad szemmel jól látható jellegzetes tereptárgyat keres ismét. Ezt addig ismétli amíg az addig láthatatlan végcél láthatóvá nem válik. Tehát ne féljünk nagyot álmodni, de keressük meg a célunkhoz vezető apró általunk megtehető kis lépéseket. Amikor elindultunk akkor sose a még hátralévő távolságot nézzük, hanem a már megtett útra tekintsünk vissza. Az ugyanis jóval gyorsabban nő, mint ahogyan a hátralévő távolság csökken. Minden ilyen tájékozódási pontnál álljunk meg egy pillanatra és nézzünk körbe. Élvezzük az adott hely szépségét, szívjuk be mélyen az illatát, hallgassuk egyedi hangjait. Soha ne az elérendő végcélhoz mérjük magunkat ugyanis az életben mindig újabb és újabb egyre távolabbi célokat fogunk kitűzni magunk elé. Ha mindig azon aggódunk, hogy még nem vagyunk olyanok amilyenek szeretnénk lenni nem lesz időnk annak örülni amilyenek vagyunk. Fontos, hogy képesek legyünk meglátni önnön nagyságunkat."

Az alábbiakban olvashattok néhány gondolatot a tanulás örömeiről.

A honlap itt érhető el:  http://palocz.hu/node/199

"Legyen öröm a tanulás!

Palócz István, sze, 04/22/2009 - 08:49

A tanulás élvezete előtt számtalan akadály tornyosul. Ezek közül az egyik az az, hogy a gyakorlás során létrejövő produktumra mint célra tekintünk és nem fogjuk úgy fel mint egy eldobandó valamit ami segít minket az igazi cél elérésében: a megértésben és a gyakorlat megszerzésében. A másik, hogy ahhoz mérjük magunkat amivé válni szeretnénk és nem célként tekintünk rá. Ez a kis írás szeretne rávilágítani e két hibás hozzáállásra, megnyitni az utat az élvezetes tanulás felé és e két akadályt elgördíteni az útból.

Engedd a hajót az árral

Tipikus feladat szokott lenni informatika órákon, hogy egy formázatlan dokumentumot kell a megadott módon megformázni. Megfigyeltem, hogy a legtöbb tanuló féltve őrizgeti az így megformázott dokumentumot. Volt aki pendriveon hazavitte és volt olyan is aki majdnem megvert amikor az óra végén letöröltem azt. Furcsa ez, hisz egy teljesen értelmetlen szövegről és egy nem túl szépen formázott dokumentumról van szó, egy értéktelen valamiről. Én is őrizgetem az annak idején kovácsolt vasszeget. Azt az egy darab hasznavehetetlen vasdarabot, mely nem is túl szép, szögnek se jó de én csináltam. Talán mert abban a pillanatban amikor a szeget kovácsoltam nem volt fontosabb dolog számomra mint az a kis acél ami úgy alakult ahogy én akartam. Az általam ismert világegyetem egy kis részét akkor, ott én formáltam. A tanulás szempontjából elengedhetetlen, hogy a gyakorlás folyamán számunkra fontos legyen amit csinálunk. Ha ez nem így lenne nem tudnánk csinálni, hisz értelmetlen dolgokkal nem sokan szeretnek foglalkozni. Fontos azonban megértenünk, hogy nem a gyakorlás során létrejövő produktum az érdekes, hanem az alkotás maga. Talán a tibetiek által készített mandala készítése áll a legközelebb a helyes hozzáálláshoz. Rákészülnek a készítésére, teljes odaadással készítik majd a végén egy folyóba szórják az egészet. Találjunk tehát egy olyan tároló helyet, ahova ezeket hasznavehetetlen dolgokat eltehetjük, ha különös kötődés fűz hozzá minket. Ilyenek az első vagy jól sikerült darabok. A többit pedig nyugodt szívvel dobjuk a kukába és egy percig se bánkódjunk. Az igazi eredményt nem tudjuk úgy se kidobni az már örökké a mienk marad.

Minden célhoz lépések sorozatán keresztül vezet az út.

Gyakran előfordul, hogy egy tanfolyamon valaki egyből olyan sebességgel szeretne megoldani tetszőleges feladatot ahogy én, az oktató. Ez több szempontból is irreális elvárás magunkkal szemben. Egyrészt én azért vagyok ott oktató mert picit nagyobb gyakorlatom van - remélhetőleg - az adott területen mint a tanulónak. Másrészt - tudom hihetetlen - de az órákra készülve gyakorlom a már többször kipróbált és direkt az adott területre koncentráló, vagyis a típusproblémát megoldó feladatot. A tanuló pedig éppen akkor ismerkedik az adott témakörrel és a gyakorláson kívül számtalan fogalom megértésével is meg kell küzdenie. Nem beszélve arról, hogy a típusproblémák orvoslása helyett mindig valamilyen speciális feladat megoldására vágyik majd. Azonban ha nincs jól meghatározott és előremutató célunk akkor nincs motiváció, nincs tanulás. Senki nem akar olyan dolgot megtanulni és gyakorolni amit már majdnem tud. Tehát egyrészt olyan célt kell kitűznünk, mely elég távoli ahhoz, hogy meg legyen a motiváció, másrészt olyat ami számunkra elérhető. Nézzük hogyan tudjuk feloldani ezt az ellentmondást. Aki túrázott már az talán sejti a megoldást. Abban az esetben, ha egy darab iránytű segítségével kell eljutnunk valahova a lehető legrosszabb megoldás, ha végig az iránytűt bámuljuk. Vagyis esetünkben végig csak a távoli elérendő cél lebeg a szemünk előtt. Ha így teszünk valószínűleg egy fának fogunk ütközni, vagy egy szakadékba zuhanunk. De ha mégse akkor se biztos, hogy elérjük célunkat, hisz ha csak egy picit is eltávolodunk a helyes iránytól akár körbe körbe is járkálhatunk. A megoldást ilyenkor az jelenti, hogy az ember kinéz egy nem túl távoli pontot, egy sziklát, egy fát vagy egyéb tereptárgyat az iránytű segítségével és afelé indul el az iránytűt pedig elrakja. Amikor elérte a kiszemelt tárgyat, újra előveszi az iránytűt és egy újabb, irányba lévő de szabad szemmel jól látható jellegzetes tereptárgyat keres ismét. Ezt addig ismétli amíg az addig láthatatlan végcél láthatóvá nem válik. Tehát ne féljünk nagyot álmodni, de keressük meg a célunkhoz vezető apró általunk megtehető kis lépéseket. Amikor elindultunk akkor sose a még hátralévő távolságot nézzük, hanem a már megtett útra tekintsünk vissza. Az ugyanis jóval gyorsabban nő, mint ahogyan a hátralévő távolság csökken. Minden ilyen tájékozódási pontnál álljunk meg egy pillanatra és nézzünk körbe. Élvezzük az adott hely szépségét, szívjuk be mélyen az illatát, hallgassuk egyedi hangjait. Soha ne az elérendő végcélhoz mérjük magunkat ugyanis az életben mindig újabb és újabb egyre távolabbi célokat fogunk kitűzni magunk elé. Ha mindig azon aggódunk, hogy még nem vagyunk olyanok amilyenek szeretnénk lenni nem lesz időnk annak örülni amilyenek vagyunk. Fontos, hogy képesek legyünk meglátni önnön nagyságunkat."

Miért hasznos a csoportos tanulás?

Miért hasznos a csoportos tanulás?

Általános felfogás szerint az ismeretszerzés normális körülmények között egyéni munkát igényel. Bizonyos határok között ez így is van. Azonban az ismeretek elmélyítéséhez nagy segítséget jelent a csoportos témafeldolgozás, vagy a már megtanult anyag összefoglaló elmélyítése.

  A csoportmunka legegyszerűbb és ezért leginkább elterjedt formája nem új ismeret megszerzésére irányul, és nem is az új ismeretek alkalmazását célozza, hanem egyszerűen azt próbálja előhozni a tanulókból, amit már eleve tudnak. 

A csoportos tanulásnak két formája létezik.

Az egyik, amikor a tanórán, csoportos munkában kell feldolgozni egy anyagot, ill. elvégezni egy feladatot, a másik forma, amikor az otthoni önálló tanulást ötvözzük a csoportos munkával, ill. otthon dolgozunk fel akár egy önálló projektfeladatot (mai szóhasználatunkban egy tervet és annak megvalósítását jelenti).

Nézzük először, hogy melyek is a csoportmunka előnyei a csoporttagokra nézve:

• jelentős személyiségformáló
• értékrend alakító hatás
• együtt gondolkodás
• alkalmazkodás
• összefogás
• érvelés – meggyőzés
• inspiráció
• válaszelemek összeadódása
• egyik ötlet szüli a másikat
• a másik tiszteletben tartása, az eltérő gondolkodás elfogadása
• az összetartozás élményének személyes megtapasztalása

Lássuk ezeket az elemeket egyenként.

Jelentős személyiségformáló hatás: a csoporttagok beszéde, viselkedése, tanuláshoz, adott tananyaghoz való viszonya hatással van a csoport többi tagjára. A lelkesedés, a tudásszomj, a feladat elvégzéséhez való viszonyulás ösztönző, cselekvésre késztető lehet.

Értékrend alakító hatás: az együtt gondolkodás, az információ csere, több személy együttes kommunikációja segít a saját értékrendünk kialakításába, a fontossági sorrend felépítésében.

Együtt gondolkodás: mely látókörünk bővülést, ismereteink kiszélesedését hozhatja magával. Ha a csoporttagok kifejtik a témával kapcsolatos gondolataikat, érzéseiket, tapasztalataikat, ez számunkra, és a csoport tagjai számára is új ismeretek megszerzését jelenti. A témához kapcsolódó egyéb ismeretek, tapasztalatok egymással történő megosztása látókörünk bővülését eredményezi.

Alkalmazkodás: az együtt tanulás során megtanulunk egymáshoz alkalmazkodni, türelmesnek lenni, kivárni a sorunkat. Tudnunk kell türelmesnek lenni, még akkor is, ha láthatóan egy-egy okfejtés nem jár új információszerzéssel. Későbbiekben ezt az alkalmazkodó képességet hasznosítani tudjuk a munkahelyünkön, vagy a családunk körében.

Összefogás: együtt munkálkodás. Amit én nem tudok, azt tudja a csoport másik, vagy harmadik tagja. Sőt lehet, hogy nálam sokkal alaposabban sajátította el az ismereteit. Együtt 4-5 fő tudása összeadódik. Bár nem ötszörösére növekszik, hiszen vannak bizonyos átfedések, mégis összességében több tudás keletkezik az összefogás által.

Érvelés, meggyőzés:  különösen akkor előnye ez a csoportos munkának, amikor önálló véleményalkotás a feladat. Egyrészt a többiek érvelése segítség ahhoz, hogy mi is bátran kifejtsük egy témával kapcsolatos véleményünket, másrészt akár mi győzzünk meg másokat, akár ők győzzenek meg bennünket - egy bizonyos dologgal kapcsolatban - mindannyiunk számára hasznos a téma sokoldalú feldolgozása. Fontos, hogy higgadtak és türelmesek legyünk egymással. Így még a kulturált vitatkozás szabályait is elsajátíthatjuk.

Inspiráció: (valamilyen cselekedetre való késztetés, ösztönzés). A csoportmunka során elhangzott új információk, ismeretek elindíthatnak bennünk egy folyamatot, amely akár arra ösztönözhet, hogy a témának jobban járjunk utána, akár egy új dolog, egy új ötlet megvalósítását tűzzük ki célul.

Válaszelemek összeadódása: ha egy téma alapos feldolgozására kell koncentrálnunk, akkor a csoporttagok véleményei, javaslatai együttesen alkotják majd a végeredményt. Mindenkinek lehet jó javaslata, ésszerű elképzelése. Figyeljünk mindig nagyon egymásra. Néha egy elejtett szó vagy mondat visz közel a megoldáshoz.

Egyik ötlet szüli a másikat: vannak dolgok, amik nekünk eszünkbe sem jutnának, ha azonban mástól halljuk, egy új gondolati folyamatot indítanak el bennünk, másokban. Ezek új ötleteket szülhetnek, melyek további újabbakat és újabbakat.

A másik tiszteletben tartása, az eltérő gondolkodás elfogadása: erről már az előzőekben is szó esett. Tiszteljük meg a másikat azzal, hogy végig hallgatjuk a mondandóját, anélkül, hogy közbevágnánk. Ehhez persze fontos az, hogy mindenki röviden, tömören fejezze ki a véleményét, mondja el a mondandóját. A terjengős beszéd azt eredményezi, hogy a hallgatónak elfogy a türelme és elkezd lankadni a figyelme. Ha valakinek a véleménye eltér a miénktől és úgy érezzük, hogy nekünk van igazunk, akkor kulturált módon érveljünk. Próbáljuk bebizonyítani az igazunkat. Ha azonban másoknak más a véleménye a témával kapcsolatban, akkor azt tartsuk tiszteletben. Ne vegyük személyes sértésnek az ellenvéleményt.

Az összetartozás élményének megtapasztalása: azok a személyek, akik viszonylag gyakran tanulnak együtt, különleges módon tapasztalják meg az összetartozás erejét. Tanulás után – hangsúlyozom, hogy tanulás után, és nem előtte – beszélgethetünk más egyéb dologról is, mint a tanulás. Család, gyerekek, munka. Amikor már személyessé válik ez a viszony, jobban ismerjük egymás gondjait, esetleg örömeit,  könnyebben fordulunk egymáshoz egy-egy dologgal kapcsolatban. Barátságok is szövődhetnek a csoportos tanulás eredményeként.

Hány fős csoportban célszerű dolgozni?

Véleményem szerint a 3-5 fős csoport lehet a legideálisabb. Három főnél kevesebb már aligha nevezhető csoportnak, 5 fő fölött viszont már nehézkessé válhat a csoportmunka. A hatékonyság rovására megy a létszám növelése. 5 fő már tud többféle gondolatot, véleményt, javaslatot képviselni, melyből kialakulhat egy jó végeredmény.

Kik legyenek a csoportban?

Miután a csoportot mi szervezzük, jogunk van olyan személyeknek kiválasztása, akik számunkra szimpatikusak, akiknek a tudása láthatóan szerteágazó, akik akarnak tanulni (nem a csoportot visszahúzni), akik viszonylag közel laknak, vagy könnyen tudnak a megfelelő helyszínre eljutni…stb.

Hol legyen a csoportos tanulás helyszíne?

Fontos, hogy senkire ne erőltessünk rá semmit. Lehet ezt úgy megszervezni, hogy mindig másnál, de lehet felajánlásos alapon. Fontos, hogy megfelelő méretű helyiség álljon rendelkezésre, a körülmények legyenek nyugodtak, csendesek. Ha nincs önként jelentkező, akkor az ötletgazda feladata a csoport befogadása. Később úgy is lesz jelentkező, aki új helyszínt kínál fel a közös tanuláshoz.

Az előnyöket és a körülményeket számba véve nézzük, hogy mikor célszerű a csoportos tanulás?

Ha az anyagot már megtanultuk, vagy legalábbis foglalkoztunk vele.

Ha témazáróra, zh-ra készülünk.
Ha csoportosan feldolgozandó feladatot kapunk.

Ha érettségire, államvizsgára készülünk...