2015. április 28., kedd

Napi tanulási terv



Készítsünk tervet a tanulásunk ütemezéséhez!




ütemezzük a tanulni valót

A legideálisabb, ha rendszeresen tanulunk egyik előadástól a másikig. Nehezen megvalósítható ugyan, de nagyon hatékony. Én is sokszor próbáltam rávenni magam a rendszeres tanulásra. Ezt csak akkor sikerült megvalósítani, ha a tanár megoldandó feladattal látott el bennünket, s annak pontos határideje volt. Erre mindig felkészültem, azonban a folyamatos tanulás nem ment. Mindig volt fontosabb feladat a családban, amit el kellett végezni. (És persze én is gyakran halogattam!)

Felnőtt fejjel kismamaként kezdtem el újra tanulni. A képzési idő alatt megszületett a lányom. A vizsgára már az édesapám vitt el kocsival mindkettőnket, s amíg én vizsgáztam, ő vigyázott a kicsire. Utoljára 49 éves koromban iratkoztam be egy főiskolára. Mondhatom nagyon élveztem. Rácáfoltam a szakemberek azon megállapítására, hogy 50 év fölött kezd leépülni az ember agyilag. Én kiváló eredménnyel diplomáztam. Nálam sokkal fiatalabbak közül menet közben néhányan kihullottak,néhányan pedig sokkal gyengébb eredménnyel végeztek. Ők talán nem voltak úgy motiválva, ahogyan én.

Kicsit elkalandoztam.
Tehát célszerű tanulási tervet készíteni. Ezt többféleképpen tehetjük.
Ha ritkán vannak a konzultációk, előadások, akkor nekünk célszerű a tananyagot részekre bontani a tanulásra szánt idő és a vizsgák időpontjának függvényében.

A hétvége csak egyik napjára tervezzünk tanulást, a másik nap legyen a családé. Ne érezzék, hogy háttérbe szorulnak, csak azért, mert mi tanulunk.
Így meg van a teljes tanulásra fordítható napok száma. Szemben vele a tankönyvek, és azok oldalszáma. Innen már csak egyszerű osztás kérdése az egész, máris kiderül, hogy naponta – és persze tantárgyanként  - mennyi oldalt kell áttanulmányozni. Látván a napi mennyiséget, el kell dönteni, hogy mennyi időt is fordítsunk naponta a tanulásra.
Javaslom, hogy minimum legyen ez két óra, de lehet több is. Ha elaprózzuk az időnket, akkor nem lesz hatékony a munka, mert nincs idő az elmélyülésre.

Ha képtelenek vagyunk a rendszeres tanulásra, akkor javaslom – úgy sincs más megoldás – a vizsgára való tanulást.
Ebben az esetben is ütemezni kell a tanulni valót, de itt már sokkal több anyag jut egy napra.
Vizsgaidőszakban nincs kivétel hétköznap és hétvége között. Szigorúan be kell tartani a napi elsajátítandó mennyiséget. Szakaszosan ugyan, de legalább napi 3-4 órát foglalkozzunk az anyaggal.

Tanulhatunk este, éjjel, vagy akár hajnalban is…


2015. április 27., hétfő

Nehezedre esik a tanulás? Hogyan lehetne könnyebben tanulni?

Figyeljünk fizikai környezetre!


Hol tanuljunk az otthonunkban? A lakás mely részét válasszuk ki tanulóhelyül, amely leginkább megfelelő a nyugodt tanuláshoz?

1. Fontos, hogy világos legyen. Akár természetes, akár mesterséges fénnyel rendelkezik, mindenképpen fontos, hogy világos legyen. Az ideális, ha van természetes és mesterséges fény is, hogy a nap bármely szakában úgy tudjunk tanulni, hogy mindig jól lássunk. Ennek nagy jelentősége van, hiszen ha kevés a fény, nehezebben tudunk olvasni, erőltetni kell a szemünket, esetleg megfájdul a szemünk, a fejünk, netán még el is álmosodhatunk. Így könnyen el megy a kedvünk a tanulástól.

2. Ha lehet tanuljunk  íróasztal mellett. Ha nincs íróasztalunk, akkor keressünk a lakásban olyan asztalt, és hozzá olyan széket, amely megfelelő magasságú, kényelmesen rá tudunk könyökölni. Az asztal legalább akkora legyen, hogy a szükséges eszközök, úgymint lámpa, számítógép vagy laptop, jegyzetfüzet, könyv, írószer könnyen elférjen rajta. Hasznos, ha mindig a megszokott helyen tanulunk.

3. A szék megfelelően magas legyen. Olyan magas, hogy a lábunk leérjen róla, miközben a hátunkat meg tudjuk támasztani. Ha szükséges, használjunk szivacspárnát. Ha a székről nem érne le a lábunk (alacsonyabb növésűek), akkor használjunk lábtartót. Ez lehet egy egyszerű műanyag sámli, vagy az irodaszereket árusító boltokban már kapható (vagy megrendelésre meghozatják nekünk) műanyag lábtartó. Ez sokkal praktikusabb, mint a sámli, mert úgy van kiképezve, hogy a lábfej 45 fokos szögben pihen rajta. A lábfej így feljebb van, mint a sarok, ezért kényelmes, kevésbé fárad el a láb, a gerinc is megfelelően tud támaszkodni a szék támlájának. Fontos, hogy tanulás közben ne arra kelljen figyelnünk, hogy fáj a hátunk, esetleg a lábunk.

4. A helyes testtartásra különösen ügyeljünk. Ha a koncentrálásunkat megzavarja a hátfájás, akkor nem lesz hatékony a tanulásra fordított idő. Ne tanuljunk a kanapén hason fekve. Bár sokan esküsznek rá, hogy ez nagyon kényelmes. Én azt mondom, hogy az a baj, hogy nagyon kényelmes! Könnyen elpilledünk, különösen, ha munka után, esetleg este tanulunk. Könnyen álomba olvassuk magunkat. Egyszer csak azt vesszük észre, hogy már nem tudjuk mit olvastunk. Újra és újra ismételve sem tudjuk miről szólt az aktuális rész.
Ugyanez a helyzet, talán kicsit kevésbé rossz egy kényelmes fotel. Itt ugyan már nem vízszintesen, fekve olvasunk, de a túlzott kényelem bizony a hatékonyság rovására megy. Ne felejtsük el, hogy ezek a tanácsok olyan felnőtteknek szólnak, akik munka és család mellett tanulnak. Fiatalon, amikor még csak a tanulás a feladat, a fentiekben leírtak egy része másként működik.

5. A csend és a nyugalom is rendkívül fontos. Fiatalon az ember agya még mint a szivacs. Könnyen és gyorsan befogadja az olvasottakat. Idősebb korban - mondjuk 30 év felett - már ez nem teljesen így működik. Sokkal jobban kell koncentrálni az olvasottakra, hogy az az elmében el tudjon raktározódni. Éppen ezért, ha lehet legyen teljesen csend a helyiségben. Ne szóljon se Tv, se rádió, se zene. Ha valaki nem tudja elviselni a teljes csendet, az kapcsoljon be valami halk lágy zenét (ne altatót). A zenéhez ne társuljon szöveg, mert ez már elvonja a figyelmet az olvasottakról.