Hogyan nyerjük meg
családunk tagjait az ügynek?
Az
ügy pedig az, hogy felnőtt fejjel tanulni szeretnénk.
Ha nincs
férj, feleség, gyermek, csak mi vagyunk a nagyvilágban, akkor semmi probléma.
Eddig is mindent magunk oldottunk meg, ezután is így lesz. Ha azonban
van férj, feleség, gyerek, vagy ha csak az egyik is, akkor ez már rájuk is
tartozik.
A felnőtt
korban történő tanulás sok lemondással jár. Sokkal több időre lesz szükségünk,
mint ezt megelőzően, hiszen el kell menni az oktatásra, előadásokra, és persze
otthon is tanulni kell. Ez nem csak annak kihívás, aki tanul, hanem
mindazoknak, akikkel egy háztartásban él. A tanuló
felnőtt, akkor tud időt szakítani ezen fontos feladataira, ha családtagjai
tehermentesítik.
Ha a családfőről van szó, akkor
az eddig általa végzett otthoni munkák egy részét (kisebb javítások, fűnyírás,
állatgondozás, kutyasétáltatás… stb.) kell felvállalni a többieknek. Tudva azt,
hogy nem egy-egy alkalomról van szó, hanem egy folyamatos feladatellátásról.
Ha a feleségről van szó, akkor át
kell gondolni az alábbiakat: ha minden este főtt étel volt a vacsora, akkor
ezentúl hogyan lesz? Ki vállalja magára, hogy az előadások napján főz? Vagy
inkább mindenki eszik hideget?Ki fog délután bevásárolni? Kinek a feladata a hétvégi takarítás,
porszívózás? Mindenkinek
át kell terveznie a napirendjét, hogy a szokásos dolgok mellé, az új feladatok
is beférjenek.
Javaslom,
hogy első körben üljünk le szeretteinkkel (lehetőleg nem vacsora előtt), és
beszéljük meg velük, miért is akarunk tanulni. Mi lesz a rövid és a hosszú távú
célunk ezzel a végzettséggel. Mennyi ideig tart a képzés, milyen kiadásokkal jár.
Kell-e a családnak emiatt lemondania bármiről is, s ha igen akkor miről?
Ha sikeresen
levizsgáztunk, s a kezünkben a diploma, oklevél, akkor mi lesz ebből a család
haszna. Mert fontos előre megfogalmazni saját magunkban, hogy mit profitálhat
ebből a család. Ha csak lemondással jár, akkor úgy fogják érezni, hogy
áldozatok. A mi tanulásunknak, a ranglétrán való feljebb jutásunknak áldozatai.
Gondoljuk
át, hogy mi mit tudunk nyújtani családunknak ezzel az új végzettséggel a
tarsolyunkban. Ha az
általunk megfogalmazott célok, amelyek a tanulásra serkentenek bennünket, a
családunknak is cél (pl. hosszú távon családi házba költözés, lakásfelújítás,
új bútor, külföldi nyaralás…stb.)
akkor ezt hangsúlyozzuk ki, majd pedig
szükség szerint emlékeztessük őket erre, ha lankadna tenni akarásunk.
Ha a cél
egyéni, csak magunk profitálunk a végeredményből, akkor nézzük meg, hogy kit,
mivel tudunk a továbbiakban motiválni. A gyerekeknek új mobiltelefon,
gördeszka, vagy egy sí tábor lehetőségét vázoljuk fel, meghagyva a döntés lehetőségét számukra. Férjünk, feleségünk személyes igényeit kifürkészve ajánljuk fel, hogy veszünk számára egy kondi bérletet, elmegyünk vele úszni, futni, sétálni, vagy megvesszük (kispóroljuk a rávalót) azt a régóta áhított kütyüt, amit már hosszú ideje szeretett volna, de úgy gondoltuk, hogy mi ezt nem engedhetjük meg magunknak.
gördeszka, vagy egy sí tábor lehetőségét vázoljuk fel, meghagyva a döntés lehetőségét számukra. Férjünk, feleségünk személyes igényeit kifürkészve ajánljuk fel, hogy veszünk számára egy kondi bérletet, elmegyünk vele úszni, futni, sétálni, vagy megvesszük (kispóroljuk a rávalót) azt a régóta áhított kütyüt, amit már hosszú ideje szeretett volna, de úgy gondoltuk, hogy mi ezt nem engedhetjük meg magunknak.
Ha a dolog
kellemes részét átbeszéltük, akkor jön a kevésbé kellemes. Ki, milyen
feladatokat, tud, akar, szeretne magára vállalni, és azt folyamatosan
maradéktalanul elvégezni? Kezdjük az
önkéntesen vállalt feladatokkal. Mindent
gondosan jegyezzünk le! Ha maradtak
még munkák, amire nincs jelentkező, akkor ezekről a döntést közösen hozzuk meg.
A vállalási listát mindenki írja alá. Látszólag
értelmetlennek tűnik, hogy a kézjegyével mindenki ismerje el, hogy részese a
döntésnek, egyet értett vele, de ez egyáltalán nem haszontalan. Az emberek
számára fontosak azok a dolgok, döntések, amelyeket aláírásukkal erősítenek
meg. A „szó
elszáll, az írás megmarad”mondja a közmondás, és milyen igaz. Így mindig,
mindenki számára vissza ellenőrizhető, mi is az amihez a nevét adta. A listát
helyezzük el jól látható helyen a lakásban. Minden nap, mindenki számára legyen
nyilvánvaló, hogy ő mit is vállalt. Persze ezek
a dolgok nincsenek kőbe vésve. Elő fog fordulni, hogy váratlan események húzzák
keresztül számításainkat. Ekkor bátran kérjünk segítséget egymástól.
Ha a
családot bevontuk a döntésünkbe, részeseivé válnak a folyamatnak. Nem
háboroghatnak, nem tehetnek szemrehányást. Mi pedig lelkiismeret-furdalás
nélkül tanulhatunk. A fentiekben
leírtak mind nagyon fontosak. Ha előre nem beszéljük meg a családtagokkal,
akkor akár meg is hiúsulhat az elképzelésünk, mert előbb fogy el szeretteink
türelme, mint azt gondolnánk.
Mi is vállaljunk
plusz feladatot. Például, hogy a hétvége egyik napját kizárólag a családnak szenteljük.
Nem fogunk tanulni, nem csinálunk egyéni programot, csak is családit.
Ne legyen a
tanulás kifogás arra, ha valamit nem szeretnénk megtenni, elvégezni.
Van már
célunk, van motiváció, a családunk is mellettünk áll. Ha alaposan körbejártuk a
tanulásunk kérdéskörét – mikor, hol, milyen képzésre szeretnénk jelentkezni –
akkor vágjunk bele.
HRI