Motiváció
A
motiváció a pszichológia egyik
fontos kérdése, azt vizsgálja, milyen késztetésekből fakad, valamint milyen
erők állnak a viselkedés hátterében. Miért tudunk bizonyos cselekvésekre
hatalmas energiákat mozgósítani, míg másokra viszont nem.
A motiváció szó a latin movere igéből ered,
melynek jelentése mozogni, mozgatni. A motiváció a pszichológiában
gyűjtőfogalom, motívumokból épül fel és minden cselekvésre, viselkedésre
késztető belső tényezőt magában foglal…
A
tanulás (tevékenység) motivációja
A tevékenységnek két összetevője van: cél és
motívum. A motívum (indíték) a tevékenység kiváltója, fenntartója és irányítója…
A
cél, a tevékenység eredményének az előrevetítése, anticipációja. Cél nélkül
nincs motívum és fordítva is érvényes ugyanez.
(A Wikipédiából)
Szeretnéd ezt a házat?
Ha nincs
célod, amit el szeretnél érni, akkor semmi sem ösztönöz Téged arra, hogy
tanulj. Már pedig a mai világban nem tudni, hogy mikor van szükséged egy újabb
szakképzettségre, egy korszerűbb tudásra, mert a régivel már nem tudsz mit
kezdeni.
A munkahelyedet most számolták fel, s Veled
együtt még jó néhány embert szélnek eresztettek. A meglévő szakmáddal nem
találsz állást.
Mi lesz akkor a céloddal?
Munkanélküliként hogyan fogod megvalósítani?
Ma egy
nagyon bizonytalan világban élünk. Hova-tovább az ember már csak saját magában
bízhat. (Esetleg még a családjában, de ez már nem annyira jellemző.)
Ha csak
magadban bízhatsz ez jó is meg rossz is.
Jó, mert nem
csalódhatsz. Önmagaddal nem fogsz szembe
fordulni, nem fogod magad faképnél hagyni. Nem fogod magad cserben hagyni.
Vagy
igen? Akkor oda a cél.
Rossz, mert
nem számíthatsz senkire – a küzdelmeket magadnak kell megvívni. Ha melletted áll is egy segítség, egy támogató családtag,
még akkor sem könnyű, mert a munka
egyedül csak a Tiéd.
Sokan
gondolhatjátok, hogy miért nem térek már a lényegre. Tök „uncsi” a szövegelés.
Higgyétek
el, hogy felnőtt korban – kevés kivételtől eltekintve – már sokkal fontosabb az
ember számára a miért magyarázata.
Miért akarok
tanulni? Mit tanuljak? Mire jutok ezzel a tudással? Nem vagyok én már öreg
ehhez? Megéri ez nekem?
És még sok
hasonló kérdés.
Ha nincs egy
konkrétan megfogalmazott határozott célod (pl. családi házba szeretnék
költözni, fel szeretném újítani a lakásomat, szeretnék egy új ….típusú autót),
könnyen , az első akadály – az első nehézség, az első vizsga - meghátrálásra
kényszerít.
Szeretnéd, ha ilyen lakásod lenne?
Akarod azt a
családi házat, lakásfelújítást, autót? Akarod, hogy több lábon állj? Akarod,
hogy az önbizalmad ne szálljon el, ha leépítések lesznek a környezetedben?
Persze,
tudom, hogy Nálatok ilyen nem fog előfordulni. De ha mégis, akkor milyen terved
van a továbblépésre?
Úgy
gondolod, hogy ráérsz majd ezzel a témával akkor foglalkozni, ha bekövetkezik a
krach.
Én azt
mondom, hogy akkor már késő lesz.
Miért
tanuljak hát?
Ø
mert szeretnék egy házat, autót….stb,
Ø
mert szeretném, ha több szakmám (diplomám )
lenne,
Ø
mert szeretném, ha nem lennék kiszolgáltatva a
munkáltatómnak,
Ø
mert szeretném, ha az önbecsülésem nagyobb
lenne,
Ø
mert szeretném magamnak – és persze másoknak is - bebizonyítani, hogy én még sok mindenre
képes vagyok,
Ø
mert szeretnék végre olyan munkát végezni, amire
mindig is vágytam…
És persze
sorolhatnám még tovább az okokat, amelyek a tanulás fontosságát támasztják alá.
Nem érdemes ragozni.
A világ
változik. Vannak szakmák, amelyekre régen még nagy szükség volt, azonban az a
tudás, az a szakma már nem piacképes. Az idő túlhaladta. Új szakmák alakultak
ki az adott területen.
Az Európai
Uniós Irányelvek között is szerepel már jó ideje az élethosszig tartó tanulás
szükségessége (Lifelong learning).
Nem
véletlenül. A világ változik. Fel kell készülni a változásra. Ahhoz, hogy
piacképes munkaerő lehessünk, bizony tanulni kell.
Egy érdekes példát mesélt az unokaöcsém, aki
egyetemi tanulmányai ideje alatt Norvégiában töltött egy szemesztert. Ő
mesélte, hogy nem ritka ebben az északi országban, hogy az emberek 40-50 éves
fejjel tanulnak ki egy új szakmát, sajátítanak el egy új foglalkozást. Egyik
évfolyamtársa mesélte, hogy az édesapja kiváló villanyszerelő volt 40 éves
koráig. Majd ekkor úgy döntött, hogy orvos szeretne lenni. Nem az anyagiak
miatt, sokkal inkább azért, mert vágyott arra, hogy embereket gyógyítson.
Mindig is orvos szeretett volna lenni, de pályaválasztáskor nem volt rá
lehetősége. Negyven évesen beült az
egyetemi előadó padsoraiba, és felnőtt fejjel szerzett orvosi diplomát.
Ma, ötvenhat évesen osztályvezető főorvos
egy vidéki város klinikáján. Boldog, hogy végre az a munkája, amit mindig is
szeretett volna csinálni.
Nem
szokatlan, és nem egyedi az ő története. Náluk ez gyakorta megtörténik.
Én még
hosszú ideig nem sok esélyt látok Magyarországon hasonlóra, de a világ számos
helyén ez nem szokatlan.
Az emberek
nem írják le magukat 40 felett, s persze őket sem írják le.
Meg kell
találnod a Te motivációs erődet.
Mi az
ami Téged arra ösztönöz, hogy tanulj? Hogy áldozatot hozz egy jobb élet
reményében?