2016. január 22., péntek

Szövegértési problémáid vannak?


A szövegértés az a képességünk, hogy amit olvasunk vagy hallunk, arról értelmes kérdéseket tudunk megfogalmazni és megválaszolni. Úgy is mondhatjuk, hogy egy kerek egész gondolatsor alakul ki a fejünkben, ha értjük, amit olvasunk.


Tudtad, hogy az összes tanulási probléma 75%-a visszavezethető a gyenge olvasásra? Ezért is olyan fontos, hogy az emberek képesek legyenek magabiztosan olvasni és az olvasott szöveg tartalmát, mondandóját megérteni.

Ha gondunk van a szövegértéssel, akkor ellenőrizzük saját magunkat.

1. Szeretünk olvasni?
2. Tudunk értelmesen, hangosan olvasni?
3. Értjük amit olvasunk?

1. Az a személy szeret olvasni, aki tud helyesen olvasni. Érti az egyes szavak jelentését, a szavak mondatba foglalva értelmes információt hordoznak számára. A teljes szöveg elolvasása nem okoz problémát. Nem fél attól, hogy akár egy hosszabb szöveget kell elolvasnia. Nem utolsó sorban, szabadidejében szívesen vesz elő olvasnivalót.

2. Az értelmes hangos olvasás azt jelenti, hogy tudunk úgy hangosan olvasni, hogy az egyes szavakat helyesen ejtjük ki. A szavak összeolvasásánál megfelelően hangsúlyozunk, figyelembe véve az egyes írásjeleket. Aki nem figyel az írásjelekre, pontra, vesszőre, kettőspontra, hanem csak darálva olvas, - mintha csak az számítana, hogy milyen gyorsan végez - , az nem értheti meg teljes mértékben a szöveget. Felnőtt korban, amikor az ember már ritkán olvas hangosan, gyakran esik abba a hibába, hogy egyes, nehezen érthető szavakat nem mond ki helyesen, vagy egyáltalán ki sem mond. Átugorja azt.

Ez komoly problémát jelent, hiszen lehetséges, hogy pont az a szó határozza meg az egész mondat lényegét.
Különösen így van ez az idegen szavak esetében.

Gyakori probléma, hogy nyelvtudás hiányában nem tudjuk helyesen kiejteni az adott szavakat, ezért inkább meg sem próbálkozunk vele. Emiatt elveszik a lényeg, és akár az egész szöveg érthetetlenné válik.
A probléma megoldásáról részletesen írtam a Változtass az életeden c. könyvemben.

3. Értjük, amit olvasunk? Nem mindig. Néha olyan szövegeket vagyunk kénytelenek elolvasni, melyek nyakatekerten vannak megfogalmazva, tele vannak tűzdelve idegen szavakkal, kifejezésekkel.
Ha száraz szakmai anyagot kell feldolgozni, bizony a többszöri újraolvasás sem segít.

Mi a megoldás?

Meg kell szeretni magát az olvasást!
Hogyan lehetséges ez?


Próbáljunk meg olyan olvasni valót keresni, amely tartalmilag is felkelti érdeklődésünket. A szöveg ne legyen hosszú (ne kezdjünk regénnyel), lehetőség szerint ne legyen tele, idege szavakkal. Nem javaslom a bulvársajtó olvasását, ott ugyanis nem a szöveg a lényeg, hanem a képek. A célnak leginkább megfelelnek a rövidebb irodalmi szövegek, pl. a novellák, világos, áttekinthető,viszonylag röviden megfogalmazott mondandóval. Ezek az irományok nem utolsó sorban irodalmi értékkel is bírnak. Pallérozzák az elmét.
Ha problémánk volt az olvasással, akkor ne akarjuk egyszerre sokat olvasni. Kezdhetjük akár 5-10 oldallal. Ezt azonban célszerű hangosan elolvasnunk. 

Értő, hangsúlyozó, megfelelő tempóju olvasás után gondoljuk végig az olvasottakat. Értjük, hogy mit olvastunk? Tudunk feltenni értelmes kérdéseket a szöveggel kapcsolatban? Meg is tudjuk válaszolni azt? Ha igen, akkor növelhetjük a napi mennyiséget fokozatosan.
Ha nem tudunk válaszolni az általunk feltett kérdésekre, akkor újra olvassuk el az anyagot. Most még lassabban, ügyelve a hangsúlyokra. Figyelmünket teljes egészében az olvasásra fordítsuk.
Ha ezt gyakoroljuk, nem csak a megértési képességünk javul, de a szókincsünk is bővül, hiszen mindig újabb és újabb szövegeket olvasunk, más és más történetekkel ismerkedünk meg. Új, eddig még  nem ismert szavakkal találkozunk, amelyek jelentését akár az Értelmező kéziszótár, akár az Idegen szavak szótára, vagy az internet keresője megválaszol számunkra.



2016. január 20., szerda

Legyél mindig jólöltözött!

Az elismertséghez mi köze van a jólöltözöttségnek?

 



Bizonyos kor után egyre fontosabb lesz a külső megjelenés.
Míg a fiatalok között fontos a legújabb divat, vagy inkább úgy mondanám: a legújabb lezserség, addig az évek számának növekedésével arányosan csökken az emberekben a vágy az ilyen öltözködés iránt.

Azt is be kell vallani, hogy az a személy, aki ily módon szeretné megőrizni fiatalságát, bizony szánalmassá válik.

Kit nevezünk akkor jól öltözöttnek?
Nem azt a személyt, aki mindig a legfrissebb divatnak megfelelően öltözik. Nem azt, aki  koránál fiatalosabban öltözik. Akkor kit?

Aki jó érzéssel meg tudja állapítani, milyen öltözék áll jól neki. Milyen stílus előnyös az alakjához. Továbbá azt is tudja, hogy bizonyos élethelyzetekben, bizonyos helyeken milyen az elvárt öltözet.

Kezdjük az alapoknál.

A ruha legyen mindig tisztára mosott és vasalt. Ezt sajnos fontos hangsúlyozni, mert számtalan esetben, számtalan helyen lehet találkozni olyan emberekkel, akik, ha ki is mossák a ruhájukat, a vasalásra már nem fordítanak energiát. Egy vasalatlan ruha igénytelenségre utal. Aki nem igényes annyira az öltözetére, hogy az vasalt legyen, az a személy vajon igényes a munkájára? 

Egy férfi vasalatlan ingben igen csak kiábrándító. Egy hölgy pedig még inkább.

Gondoljuk csak bele. Bárkivel is találkozunk - mielőtt még megszólalnánk - a külsőnk máris árulkodik rólunk. Egy slamposan, gyűrött ruhába öltözött személy senkiben sem kelt jó benyomást. Hiába nagyon okos, nagyon intelligens, előzékeny, megbízható és így tovább, ha az emberek első benyomása - finoman szólva - nem bizalomgerjesztő.
Még meg sem kell szólalni, de máris véleményt alkottak rólunk. Lehet, hogy már esélyünk sem lesz megszólalni. 



Ez csak egy példa a sok közül. Remélem érzékeltettem a külső megjelenés fontosságát. És még csak a ruházatról beszéltem. 
A következő az öltözködés részét képező lábbeli. Legyen mindig tiszta, ápolt. Ezt pedig úgy a legkönnyebb elérni, hogy használat után azonnal kitisztítjuk és úgy rakjuk el.

Van egy nagyvállalati középvezető ismerősöm, aki az álláspályázatok elbírálásában vesz részt. Személyes beszélgetések egy részét ő bonyolítja.
Elmondása szerint, ha megjelenik nála egy pályázó, akkor először megnézi a cipőjét, majd a ruháját, az egész öltözetét, majd annak összhatását.
Ebből már 90 %-ban le tudja szűrni, hogy alkalmas-e a pályázó a munkára.
Ezt követően hallgatja csak meg. Nagyon ritkán téved.
Ennyire fontos az első benyomás.

Másként öltözünk az utcára, munkába menet, bevásárlásra, sportoláshoz, hivatali ügyintézéshez stb.

Gondoljunk arra, hogy az öltözetünkkel, az egész külső megjelenésünkkel megtiszteljük azt a személyt, akivel dolgunk van.

Ha hivatalos ügyet intézünk, legyünk jól öltözöttek, de nem kirívóan. Pl. ne menjünk szabadidő ruhába a bankba, a hivatalba, de ne is úgy, mintha színházba mennénk. Legyen a külsőnk - ruhánk, cipőnk, frizuránk (sminkünk) - szolid, visszafogott. Nem kell kosztüm, vagy öltöny. Ha ez azonban nem szimpla ügyintézés, hanem üzleti tárgyalás, akkor pontosan az öltöny, a kosztüm az elvárt.



Milyen legyen a viseletünk a munkába menet, a munkahelyen?

Minden attól függ, hogy hol és milyen munkakörben dolgozunk.
Aki hivatali munkát végez, ügyfelekkel van napi kapcsolatban, annak többnyire előírja a munkáltató a kötelező viseletet, sok esetben egyenruhát. Ahol ez nem így van, ott javasolt a  visszafogottan elegáns viseletet.

Férfiaknál ez lehet egy lezser öltöny, nyakkendővel, vagy anélkül. Lehet ez egy farmer (nem koptatott és lyukas), akár egy elegánsabb galléros pólóval, vagy inggel. Az öltözetünk tükrözze a tiszteletünket.

Nőknél már sokkal összetettebb a dolog. Lehet kiskosztüm. Nyári melegben szoknya, vagy nadrág, egy könnyű nyári blúzzal, amely semmiképpen ne legyen átlátszó, ne legyen látható a fehérnemű. Fontos, hogy - bármilyen jó lábakkal is rendelkezünk - a szoknya ne érjen térd fölé. Ne a lábainkkal akarjunk hatni az ügyfélre, és nem ez az a hely, ahol új partnert kellene szerezni.
Ha nadrág mellett döntünk, semmiképpen ne legyen nagyon feszes, vagy takarja el a csípőt a blúz. Fontos, hogy a derék még lehajláskor se látszódjék.  Ne felejtsük el, hogy itt is érvényesül a "kevesebb néha több" elve. Kevesebbet mutassunk magunkból, többet a szakértelmünkből, segítőkészségünkből.  

A gyárban dolgozó se gondolja, hogy oda bármilyen öltözetben lehet menni. Attól még, hogy a munkaidőt a cég által biztosított munkaruhában töltjük, ránk is  vonatkozik a jólöltözöttség elvárása.
Munkába menet, munkából jövet, sőt még egy kis ideig a munkahelyen is a civil öltözetedben vagyunk. Ezt látja a környezetünk, munkatársaink, főnökeink. Amennyire igényesen, egyszerűen, szolidan, de divatosan öltözködünk, olyan vélemény alakul ki rólunk.

Van egy közmondás, amely így szól. 

"Nem a ruha teszi az embert."  

Szerintem ez egy buta, féligazságot tartalmazó közmondás. A ruha önmagában tényleg nem meghatározó, ha nem társul mellé a tudás, a kulturált viselkedés és további számtalan jó tulajdonság. Az előzőek azonban hiába vannak meg, ha hiányzik a jólöltözöttség.


 



Beszéljünk még egy fontos dologról.




Hogyan öltözzünk, amikor színházba megyünk?

Vannak írott és íratlan szabályok ezen a területen. Egy dolog fontos és talán a legfontosabb, mégpedig az, hogy az öltözetünkkel tiszteljük meg a művészeket, akik nagyon sok időt és energiát fektettek egy bizonyos munkába azért, hogy azt a közönségnek bemutathassák. Céljuk a szórakoztatás, a gondolkodtatás, az örömszerzés.

Közel húsz évig dolgoztam színházban, tudom, hogy micsoda erőfeszítéseket kell tenni a színészeknek, rendezőknek, a kisegítő személyzetnek ahhoz, hogy a közönség láthasson egy előadást. A színházjegy árában ezt a sok munkát, ráfordított energiát nem fizeti meg a néző. Tiszteljük meg az alkotókat azzal, hogy megfelelően felöltözünk.

Milyen legyen a megfelelő öltözet?
Egy stúdiótermi előadásra - ahol bensőségesebb, kisebb közönségnek készülő darabok láthatók, lehet kicsit lezserebb az öltözék. Egy vidám darab, egy kabaré előadás szintén nem igényel különösebb öltözetet. Ha azonban egy opera, vagy egy drámai előadásra ül be az ember, akkor oda javasolt "kiöltözni". Nem feltétlenül nagy estélyire és frakkra gondolok. A férfiak vegyenek öltönyt, inggel, nyakkendővel, a hölgyek elegáns kosztümöt, vagy estélyi ruhát.

Különösen a fővárosi színházakban látható, hogy a fentiek szerint öltöznek az emberek.
Bár mindenütt előfordul a farmert, néha még szakadt farmert is viselő néző. Szomorú!

Ne feledjük, a sokoldalú műveltség, a tudás, a jólöltözöttség, az udvarias viselkedés, a szavahihetőség mind-mind hozzájárul ahhoz, hogy elismertekké váljunk.

 

  

2016. január 17., vasárnap

Vágysz az elismertségre? (2. rész)

Az elismertségnek tehát egyik legfontosabb tényezője a tudás. Ebbe bele tartozik a szakmai tudás, de az általános műveltség is.

A magas szintű szakmai tudással, annak  megszerzésével kapcsolatban már az első fejezetben olvashattál fejtegetéseket, ezért erre most részletesen nem térnék ki. Nem beszéltünk azonban arról, hogy az általános műveltség megszerzése miből is áll. 

Nézzük először mit is takar ez a fogalom, hogy általános műveltség?

"A műveltségi javaknak az a rétege, az az állománya, amelyet egy társadalom adott fejlettségi szintjén általában megkíván ahhoz, hogy az emberek a társadalmi érintkezésben, a munkában feladataiknak meg tudjanak felelni."(Dr. Poór Ferenc) 

Közérthetőbben: a művészetek, történelem, irodalom, földrajz, politika stb. területén a társadalom fejlettségi szintjének megfelelő tudás birtoklása.

Ez bizony eléggé tág területet foglal magában. 

Fontos, hogy ismerjük azokat a neveket, történelmi tényeket, adatokat, irodalmi, képzőművészeti értékeket,technikai vívmányokat, amelyet az emberek  az egyes korokban megszereztek, felfedeztek, alkottak, s azok az értékek időtállóan megmaradtak az utókor számára. Nem morzsolta fel az idő, nem merült feledésbe. 

Látható, hogy ez a terület igencsak hatalmas. Elég sok időre van szükség ahhoz, hogy az ember ezeket megismerje, megtanulja.

Gyakran esik szó arról, hogy a gimnáziumi képzés csak azoknak a fiataloknak éri meg, akik tovább szeretnének tanulni a felsőoktatásban. Ez bizony nem igaz. A gimnázium négy éve alatt a tanulók megszerezhetik, s ha akarják, meg is szerzik az általános műveltséget.
Ebben a képzésben az a jó, hogy felnőttképzésben is működik.

Mit kell tenned ahhoz, hogy az általános műveltséget megszerezd?

iskolaépület( illusztráció)

Jelentkezz egy felnőttoktatás keretében működő gimnáziumba. Dönts el, hogy nem akarsz középszerű ember lenni, hanem egy olyan, aki tájékozott az élet, a világ dolgai felől. Akivel bármiről lehet beszélgetni. Úgy ismerjen a környezeted, hogy te egy művelt ember vagy.

Hogy már régen tanultál?
Hogy a te korodban ez már nem könnyű?
Hogy ott van a család, és a munka?

Minden megoldható, ha meg akarod oldani. Keresd meg a megfelelő intézményt, keresd meg a módját, hogy újra tanulhass, és ezzel együtt megfiatalodj. Ugyanis aki felnőtt korban rászánja magát a tanulásra, az újra fiatallá válik. Saját tapasztalataim is ezt igazolják.

Ahhoz pedig, hogy hogyan csináld, van egy nagyszerű kézikönyv, amely segít eligazodni a tanulással kapcsolatban felmerülő problémák között, valamint választ ad számtalan módszertani kérdésre is.


Itt részletesebben olvashatsz róla.

Az elismertséghez az is fontos hogy jó modorú legyél.

Mit is jelent ez a mindennapokban?
Legyél udvarias. Adj elsőbbséget az autóstársaidnak, a gyalogosoknak a közlekedésben. Engedj előre embereket a munkahelyeden, köszönj előre még annak a személynek is, akitől nem függ a munkahelyi előmeneteled. Legyél előzékeny az áruházban bevásárláskor. Segíts az utcán a rászorulóknak, idős embereknek. Figyelj arra, hogy ez beépüljön a mindennapjaidba úgy, hogy váljon ez az életed, a mindennapjaid részévé.
A környezeted előbb-utóbb észre veszi rajtad a változást. Pozitív vélemény alakul ki rólad a környezetedben.

Legyél őszinte, legyél szavahihető.

Miért fontos ez? Hiába vagy okos, udvarias, ha nem lehet benned megbízni, mert tudják rólad, hogy nem mindig mondasz igazat, esetleg letagadod azt, amit előző nap állítottál. Ha intrikálsz, pletykálkodsz, az sem vet rád jó fényt.
A szavahihetőség nagyon nagy emberi érték. Ha tudod, hogy valakiben megbízhatsz, mert mindig igazat mond, szívesebben fordulsz hozzá akár gondjaid vannak, akár az örömeidet szeretnéd megosztani. 

Megbízhatóság.
Kit nevezünk megbízható személynek? Akiről tudjuk azt, hogy ha valamit megígér, azt minden körülmények között teljesíti. Nem fog becsapni, ha olyan helyzetbe kerül, nem fog meglopni. Nem intrikál ellened, nem állít rólad valótlan dolgokat.

Sajnos, ma olyan társadalomban élünk, hogy a megbízhatóságnak nincs túl nagy értéke. A munkahelyeken is szeretik a főnökök a besúgó típusú embereket. Ez azért ne tévesszen meg senkit. A besúgó csak addig kell a főnöknek, amíg az érdekei ezt kívánják. Igazában ő is lenézi, semmibe veszi az ilyen embert. Ha nincs már rá szüksége, rövid úton megválik tőle.

Tehát a megbízhatóság hosszú távon megtérül.

Mi a helyzet a jólöltözöttséggel? 

Kit nevezünk jól öltözöttnek?

Nem azt a személyt, aki mindig a legfrissebb divatnak megfelelően öltözik. Akkor kit?

Ezzel a kérdéssel foglalkozzunk holnap!