2015. szeptember 19., szombat

Hogyan tanuljunk definíciót?



Hogyan tanuljuk meg a definíciókat? Szó szerint? Vagy értsük meg a meghatározandó fogalom lényegét, és csak azt tanuljuk meg? Vagy előbb értsük és tanuljuk is meg szó szerint?

Mi is a definíció?
 
Definíciónak nevezzük általában egy fogalomnak  vagy egy jel jelentésének, a felhasznált szakkifejezések és fogalmak tudományos igényű meghatározását. 


Tehát a definíciók megtanulásánál az elő lépés, hogy próbáljuk tartalmi egységekre bontani a fogalmat. 


 Lehet, hogy csak egy ilyen tartalmi egységet fogunk találni, mint amilyen pl. a sebesség fogalma (egységnyi idő alatt megtett út), de az is lehetséges, hogy sokkal többet. Általában minél hosszabb egy definíció, annál több ilyen tartalmi egységet találhatunk.

Azt is észre vehetjük, hogy az egyes tartalmi egységeknek vannak kulcsszavai, ezeket húzzuk ki szövegkiemelővel.


Ha ezzel megvagyunk, akkor láthatjuk, hogy elég sok az egy mondatra eső kulcsszavak száma. Ahhoz, hogy mindez könnyen tanulható legyen, érdemes ezeket átrendezni egy gondolattérképbe.

Ennek azért van jelentősége, mert ez inkább igazodik az agyunk működéséhez, mint egy simán  leírt szöveg.
Az agyunk számára egy ilyen képnek a megjegyzése kevesebb kihívás, mintha a lineáris szöveggel próbálkoznánk.

A továbbiakban alkalmazzuk a gondolattérképnél leírtakat.


2015. szeptember 18., péntek

A gondolattérkép



A gondolattérképezés (mind mapping) egy vizuális kommunikációs technika, amely az emberi gondolkodás sajátosságaihoz illeszkedve jobb feldolgozást (megértést, meg- és lejegyzést) tesz lehetővé, mint a hagyományos módszerek. A gondolattérkép (mind map) olyan tanulást és gondolkodást hatékonyabbá tevő módszer, amely az agy kapacitásának jobb kihasználásán alapul. A módszer bevezetése Tony Buzan nevéhez fűződik, aki pedagógiai kutatásai során találta rendkívül hatékonynak az oktatási anyag ilyen formában történő átadását. (forrás: Vikipédia)
 

Hatékonyságának lényege

Az emberi gondolkodás és a sikeres tanulás az asszociációkra (összeköt, összekapcsol, társít) épül. Az egyik dolog felidézi a másikat. Eredményesebb a tanulás, ha az új anyagot eddigi ismereteink rendszerébe illesztjük be. Másrészt a verbális ismeretek képi megjelenítése egyszerre mozgósítja mindkét agyféltekét. A tananyag önálló feldolgozása és saját gondolatainkra történő lefordítása még sikeresebbé teszi a munkát. Ugyanakkor jelentős szerepe van az új ismeret elemeiből a lényeg kiemelésének, csoportosításának, és térbeli helyük és kapcsolataik rögzítésnek is. 


Gondolattérkép, elmetérkép szinte bármiről és bármilyen tantárgy témájával kapcsolatban készíthető. 

 
A gondolattérkép jó segítség szövegalkotás esetén is. Egy gondolattérkép formájában összegezzük azokat az ismereteinket, gondolatainkat, amikről írni szeretnénk. Az így elkészített térkép alapján könnyebben felépíthető a szöveg, ráadásul segít abban is, hogy elkerüljük a felesleges kalandozást.

A gondolattérkép készülhet egy sima papírlapra, vagy használhatjuk ehhez is az internetet.


Hogyan is készüljön a gondolattérkép?




Szabálytalan, kacskaringós vonalakat használjunk. Hasonlóan a fenti képen ábrázolt elmetérképhez. 
 
Használjunk képeket, egyszerű rajzokat, pálcikaembereket. Ezek használatával dinamikusabbá válik az elmetérkép. Eltűnik az egyhangúság, könnyebben megjegyezhetővé válnak az egyes részek.
 
A megfelelő kulcsszavakat írjuk fel a vonalakra, de lehetőség szerint csak egyet. Semmi nincs kőbe vésve. Lehet több szó is, csak arra ügyeljünk, hogy ne váljon zsúfolttá, nehezen  áttekinthetővé. Hiszen a lényeg pont az, hogy rápillantva azonnal rendszerben lássuk a nagy egészet.

 
Tegyük színessé az ábrát. Akár a vonalakat, akár az ábrákat színezzük ki.

 
Ne zsúfoljuk az elmetérképet. 
Egyesek szerint a 7-es számhoz ragaszkodjunk.   
Valóban, a hetet agyunk könnyen kezeli (a rövidtávú memória kapacitása is 7 plusz-mínusz 2 elem). Továbbá ne legyen hétnél több ágad a térképen, azokon se legyen hétnél több elágazás, és  hétnél több szint.
 
Ha az elmetérképet számítógépen szeretnéd elkészíteni, akkor nézd meg ezeket a lehetőségeket:

MindmapTutor
http://www.mindmaptutor.com/2009/02/mind-map-principles/

Mindmaps about mindmapping
http://www.mind-mapping.co.uk/mind-maps-examples/about-mind-maps.htm




Jó tanulást!



H.R. Ilona

2015. szeptember 17., csütörtök

Tanulási módszerek: vázlat vagy összefoglaló




A számtalan módszer közül most nézzük a

                      vázlatkészítést.


Mint már oly sokszor említettük: nincs egyedülálló olyan hatékony tanulási módszer, tanulási technika, amely önmagában elvezetne a sikeres tanuláshoz. Együtt használunk több, általunk kipróbált módszert, hogy megtaláljuk azt a néhányat, amely számunkra a leghatékonyabb. Ez mindenkinél más és más módszerek összességét jelenti. A vázlat, vagy összefoglaló készítés is csak más tanulási technikákkal együtt tud sikerre vinni.

Nézzük akkor a vázlatkészítést, mint módszert.

A tananyag első olvasata után, a fontosabb részek, mondatok szövegkiemelése után vegyünk papírt és tollat és próbáljuk meg vázlatos formában felírni az anyag lényegét. A fejezetek elnevezése fontos, ezek alapján haladjunk. Címszavak, mondatok, esetleg definíciók. Ha nem egy szakkifejezésről van szó, akkor nyugodtan használhatjuk a saját szavainkat is, ha számunkra ez könnyebben érthetővé teszi az anyagot.
A vázlat egy viszonylag rövidebb anyag, melynek lényege, hogy felsoroljuk a tananyagon belül tárgyalandó egyes témaköröket.
Az általunk készítendő vázlat eltér attól a vázlattól, amelyet a szaktanár készít, amelyen megtervezi a tanítási órát. (Persze, ha van még aki készít vázlatot. A kezdő pedagógus biztosan.)

A tanári óravázlat lényege kezdő pedagógus esetében az óra forgatókönyvének megtervezését jelenti, gyakorló pedagógus esetében ez az órára való felkészülés tervdokumentuma.

Esetünkben a vázlat a megtanulandó anyag logikai, vagy tankönyv szerinti menetének, szerkezetének elkészítését jelenti.
Ha elkészült a vázlatunk, átolvastuk és szövegkiemelővel kiemeltük a fontosabb részeket, ezt követően a vázlatunkra pillantva könnyebben tudjuk visszaidézni a tanultakat. 

Az 

             összefoglaló, vagy összegzés 

készítése a vázlatnál sokkal részletesebb anyag elkészítését kívánja meg. Az összefoglaló a megtanulandó anyag lényegét ismerteti. A nevében is szerepel, hogy az anyag legfontosabb elemeit, összetevőit fogja össze. 

Amennyiben összegezni kívánjuk a megtanult anyagot, abban az esetben a vázlatnál sokkal részletesebb anyagot készítsünk, amelyben nem csak címszavakban írjuk le a lényeget, hanem a tartalmában kibővítve rögzítjük a téma fontos elemeit.  Tehetjük ezt és tegyük is saját szavainkkal. Ne ragaszkodjunk a könyv szavaihoz, mondataihoz. Ellenben, ha definíciókat is kell tanulnunk, akkor azt kötelező szó szerint leírni, megtanulni.

 
 
Akár a vázlatot használjuk, akár összegző anyagot készítünk, szintén javasolt az elkészített anyag időrendben történő archiválása. Ismételten javaslom a kisebb dobozkák használatát tantárgyanként külön-külön. 
Nagy segítséget fognak ezek a vázlatok, összefoglalók jelenteni a vizsgákra való felkészülésnél. (Később a dobozokat bármilyen egyéb háztartási célra is hasznosítani tudjuk.)

              

 H.R. Ilona

 

 






2015. szeptember 16., szerda

Tanulási módszerek





Folytatva az előzőleg már elkezdett témát, nézzünk néhány újabb módszert, amellyel könnyebben és gyorsabban tudunk tanulni.


Az első, amivel a tanulást kezdened kell, az az, hogy olvasd el az elejétől a végéig a megtanulandó anyagot. Menet közben - lehetőség szerint - ne ragadj le a részleteknél, csak olvasd végig.
Ha ez megtörtént, gondolatban újra menj végig az anyagon és próbáld felidézni, hogy az olvasottakkal kapcsolatban hol hallottál és hol olvastál már valamit. Ha van ilyen anyag, akkor próbáld meg felidézni azt. Hasonlítsd össze az olvasottakkal.
Ha a témával kapcsolatban vannak saját tapasztalataid az életedből, esetleg a munkádból, akkor ezeket is gondold végig.
Ha ez mind megtörtént, akkor koncentrálj arra, hogy a most olvasott anyag logikailag hogyan is kapcsolódik az előző anyagrészekhez. Fedezd fel az összefüggéseket.
Ha mindez megtörtént, akkor olvasd el újra az anyagot. Jöhet a szövegkiemelés, a jegyzetlapocskák használata, idegen szavak jelentésének megismerése...

Következő lépésbe próbáld ki, hogy mennyire tudod visszaadni a tananyagot.
Mondd fel hangosan, nem szó szerint, hanem a lényeget.
Az hogy hangosan mondod, annak azért van jelentősége, mert egyrészt megtanulsz beszélni, magadat kifejezni, másrészt, ha hangosan mondod, akkor igyekszel a megfelelő szavakat használni. Ha ezt csak magadban tennéd, akkor lehet, hogy még arra sem figyelnél, hogy hogyan kell helyesen kiejteni egy-egy szót.

Következő lépésben az előzőekben már leírt technikákat használd mindaddig, amíg úgy nem érzed, hogy érted az anyagot és annak lényegét vissza is tudod mondani.


Most javaslom, hogy ismételten - immár harmadszor - olvasd végig hangosan az anyagot. Ha ezt követően hangosan felmondod saját magadnak, esetleg egyik családtagodnak, már biztosan menni fog.


Főiskolai, egyetemi hallgatóknak ez a módszer már nem egészen a leírtak szerint működik. Ha 40-50 oldalnyi anyagot kell elsajátítani, akkor a  fent leírtakon célszerű némiképp módosítani. Erre majd a későbbiekben visszatérünk. 

Gyakori hiba középiskolai anyagok tanulásakor az anyag szó szerinti megtanulása, bebiflázása, bemagolása.

Ez egy nagyon időigényes és a legkevésbé hatékony módszer.
Vizsga előtt esetleg segíthet, hiszen a rövidtávú memóriából néhány napon belül még előhozható, de ezt követően már csak nehezen.
Hátránya még az is, hogy nem nevel a logikai összefüggések megkeresésére, ezáltal az anyag megértésére. Az ilyen módszerrel "megtanult" anyag hosszú távon nem hasznosul.

Elkezdődött az új tanév.
Most érdemes új módszereket keresni!

H.R. Ilona

2015. szeptember 15., kedd

Hogyan legyen hatékony a tanulás IV. Szövegkiemelés, jegyzetpapír




A sok-sok tanulási módszer közül ma nézzük meg először a szövegkiemelést mint módszert.
A vélemények - ezen módszer használatával kapcsolatban - eltérőek. Van aki esküszik rá, hogy a szövegkiemelés használata elengedhetetlen, s vannak, akik nem ezzel a módszerrel tanulnak hatékonyan.

Mi azért beszéljünk róla, mert az én véleményem is az, hogy hasznos, ha első olvasat után az anyag főbb címeit szövegkiemelővel kihúzzuk. Használjunk ehhez egyféle színt. Majd a címeken belül egy másik színnel emeljük ki a fontos mondatokat, szavakat. Ha ezek után rápillantunk az anyagra, jobban láthatóvá válik a tagolás, a téma felépítése. 

A színek segítenek abban, hogy ha felidézzük a tanult anyagot, szinte fényképként lássuk, hogy a témakörön belül milyen fejezetek találhatók, hogyan épül fel az anyag. Ha ezt a képet sikerül előhozni a memóriánkból, akkor ettől már csak egy lépés, hogy a részegységeket is felidézzük. Egy-egy mondat, vagy szó segít a teljes anyag felidézésében, átadásában akár egy feleltnél, akár egy dolgozatnál.

Arra azonban gondosan ügyeljünk, hogy ne csak a kiemelt szöveget, szavakat rögzítsük a memóriában, hanem a teljes anyagot. 

Ellenőrizzük saját magunkat jegyzetpapír 
segítségével. Papírboltban előre felvágott jegyzetlap tömböt vásároljunk. 

Szövegkiemelést, majd az anyag átolvasását követően akár egy-egy alcímhez, akár egy-egy meghatározáshoz, definícióhoz kapcsolódóan jegyzeteljük ki a lényeges részeket. 
Tanulás közben használjuk ezeket a lapokat, nézzük át egyenként a leírtakat, és koncentráljunk ezekre a kisebb anyagrészekre.  Az egyes részeket külön-külön tanuljuk meg, majd logikailag rakjuk össze a nagy egészet. Tanulás közben is próbáljuk meg tartani a könyv szerinti sorrendet.
Ne okozzon később problémát, hogy esetleg összekeverednek az egyes részek és nem látjuk megfelelő rendszerben az anyagot.

Bár az én véleményem az, ha logikailag rendben van az anyag, akkor aligha keverhető össze.

Ezeknek a jegyzetlapoknak később is nagy hasznát vesszük, amikor témazárót, zh-t írunk. Könnyebb átismételni egy egy témakört ezeknek a segítségével.

A jegyzetlapok tárolására keressünk megfelelő módszert. Célszerű tantárgyanként kisebb fedeles dobozokat 



használni erre a célra. Így nem keverednek az egyes tantárgyakhoz kapcsolódó jegyzetlapok, és még a tananyag sorrendjét is tudjuk tartani.
Ilyen kicsi dobozok mintával vagy anélkül is kaphatóak a KIK üzleteiben. Ezek a dobozok még remek dekorációként is szolgálnak a polcunkon.

Ismételten felhívom a figyelmet arra, hogy több tanulási módszer együttes alkalmazása vezet csak sikerre. Bátran kísérletezzünk velük!


H.R. Ilona