Hogyan nyerjük meg családtagjainkat?

Hogyan nyerjük meg családunk tagjait az ügynek?

Az ügy pedig az, hogy felnőtt fejjel tanulni szeretnénk.

Ha nincs férj, feleség, gyermek, csak mi vagyunk a nagyvilágban, akkor semmi probléma. Eddig is mindent magunk oldottunk meg, ezután is így lesz. Ha azonban van férj, feleség, gyerek, vagy ha csak az egyik is, akkor ez már rájuk is tartozik.

A felnőtt korban történő tanulás sok lemondással jár. Sokkal több időre lesz szükségünk, mint ezt megelőzően, hiszen el kell menni az oktatásra, előadásokra, és persze otthon is tanulni kell. Ez nem csak annak kihívás, aki tanul, hanem mindazoknak, akikkel egy háztartásban él. A tanuló felnőtt, akkor tud időt szakítani ezen fontos feladataira, ha családtagjai tehermentesítik.

Ha a családfőről van szó, akkor az eddig általa végzett otthoni munkák egy részét (kisebb javítások, fűnyírás, állatgondozás, kutyasétáltatás… stb.) kell felvállalni a többieknek. Tudva azt, hogy nem egy-egy alkalomról van szó, hanem egy folyamatos feladatellátásról.

Ha a feleségről van szó, akkor át kell gondolni az alábbiakat: ha minden este főtt étel volt a vacsora, akkor ezentúl   hogyan lesz? Ki vállalja magára, hogy az előadások napján főz? Vagy inkább mindenki eszik hideget?Ki fog délután bevásárolni? Kinek a feladata a hétvégi takarítás, porszívózás? Mindenkinek át kell terveznie a napirendjét, hogy a szokásos dolgok mellé, az új feladatok is beférjenek.

Javaslom, hogy első körben üljünk le szeretteinkkel (lehetőleg nem vacsora előtt), és beszéljük meg velük, miért is akarunk tanulni. Mi lesz a rövid és a hosszú távú célunk ezzel a végzettséggel. Mennyi ideig tart a képzés, milyen kiadásokkal jár. Kell-e a családnak emiatt lemondania bármiről is, s ha igen akkor miről?

Ha sikeresen levizsgáztunk, s a kezünkben a diploma, oklevél, akkor mi lesz ebből a család haszna. Mert fontos előre megfogalmazni saját magunkban, hogy mit profitálhat ebből a család. Ha csak lemondással jár, akkor úgy fogják érezni, hogy áldozatok. A mi tanulásunknak, a ranglétrán való feljebb jutásunknak áldozatai.

Gondoljuk át, hogy mi mit tudunk nyújtani családunknak ezzel az új végzettséggel a tarsolyunkban. Ha az általunk megfogalmazott célok, amelyek a tanulásra serkentenek bennünket, a családunknak is cél (pl. hosszú távon családi házba költözés, lakásfelújítás, új bútor, külföldi nyaralás…stb.)

akkor ezt hangsúlyozzuk ki, majd pedig szükség szerint emlékeztessük őket erre, ha lankadna tenni akarásunk. 

Ha a cél egyéni, csak magunk profitálunk a végeredményből, akkor nézzük meg, hogy kit, mivel tudunk a továbbiakban motiválni. A gyerekeknek új mobiltelefon,

gördeszka, vagy egy sí tábor lehetőségét vázoljuk fel, meghagyva a döntés lehetőségét számukra. Férjünk, feleségünk személyes igényeit kifürkészve ajánljuk fel, hogy veszünk számára egy kondi bérletet, elmegyünk vele úszni, futni, sétálni, vagy megvesszük (kispóroljuk a rávalót) azt a régóta áhított kütyüt, amit már hosszú ideje szeretett volna, de úgy gondoltuk, hogy mi ezt nem engedhetjük meg magunknak.

Fontos, hogy mindenkinek legyen valami kézzel fogható haszna a mi ügyünk felkarolásából. Ha erre pénzre van szükség – és persze, hogy pénzre van szükség – akkor gondoljuk át a család havi költségvetését. Vizsgáljuk meg, hogy mely kiadások, amelyek nélkülözhetetlenek, melyek nem. A nélkülözhető dolgok kiadásait halasszuk későbbre, vagy mondjunk le róla. Fontos, hogy mindenki érezze,  a lemondás, egyben a továbblépés.

Ha a dolog kellemes részét átbeszéltük, akkor jön a kevésbé kellemes. Ki, milyen feladatokat, tud, akar, szeretne magára vállalni, és azt folyamatosan maradéktalanul elvégezni? Kezdjük az önkéntesen vállalt feladatokkal. Mindent gondosan jegyezzünk le! Ha maradtak még munkák, amire nincs jelentkező, akkor ezekről a döntést közösen hozzuk meg. A vállalási listát mindenki írja alá. Látszólag értelmetlennek tűnik, hogy a kézjegyével mindenki ismerje el, hogy részese a döntésnek, egyet értett vele, de ez egyáltalán nem haszontalan. Az emberek számára fontosak azok a dolgok, döntések, amelyeket aláírásukkal erősítenek meg. A „szó elszáll, az írás megmarad”mondja a közmondás, és milyen igaz. Így mindig, mindenki számára vissza ellenőrizhető, mi is az amihez a nevét adta. A listát helyezzük el jól látható helyen a lakásban. Minden nap, mindenki számára legyen nyilvánvaló, hogy ő mit is vállalt. Persze ezek a dolgok nincsenek kőbe vésve. Elő fog fordulni, hogy váratlan események húzzák keresztül számításainkat. Ekkor bátran kérjünk segítséget egymástól.

Ha a családot bevontuk a döntésünkbe, részeseivé válnak a folyamatnak. Nem háboroghatnak, nem tehetnek szemrehányást. Mi pedig lelkiismeret-furdalás nélkül tanulhatunk. A fentiekben leírtak mind nagyon fontosak. Ha előre nem beszéljük meg a családtagokkal, akkor akár meg is hiúsulhat az elképzelésünk, mert előbb fogy el szeretteink türelme, mint azt gondolnánk.

Mi is vállaljunk plusz feladatot. Például, hogy a hétvége egyik napját kizárólag a családnak szenteljük. Nem fogunk tanulni, nem csinálunk egyéni programot, csak is családit.

Ne legyen a tanulás kifogás arra, ha valamit nem szeretnénk megtenni, elvégezni.

Van már célunk, van motiváció, a családunk is mellettünk áll. Ha alaposan körbejártuk a tanulásunk kérdéskörét – mikor, hol, milyen képzésre szeretnénk jelentkezni – akkor vágjunk bele.

                                        

HRI

Miért szeretne Kati megváltozni? III.

III.

(A történet hamarosan befejeződik, és végre rátérünk a tanulással kapcsolatos témákra)

folytatás:

Miről maradtam le? - kérdezi magában Miklós.

De Réka már is folytatja. Elmeséli jövendőbelijével való találkozást, a kapcsolat megerősödését, majd pedig, hogy miért is döntöttek amellett, hogy összekötik életüket.

Miklóst derült égből villámcsapásként érte a hír, ami ugyanakkor egy végtelen nyugalommal is eltöltötte. Nem kell felrúgnia az eddig felépített életét. Nem kell Katival szakítania, hiszen még mindig szereti.

Ezek után már bátran előhozakodott a kérésével.

Réka örömmel vállalta, hogy beszél Katival.

A találkozó hamarosan létre is jött. Miklós időközben felismerte, hogy ő nem is szerette Rékát, csak szimpatikus volt számára ez az okos, művelt, intelligens asszony. Amit hiányolt Katiban, az megvolt ebben a kedves hölgyben.

Miklós bevallotta Katinak, hogy egyoldalú elképzelés volt részéről a Rékával való viszony lehetősége. Megbánta, hogy ezzel fájdalmat okozott Katinak, bocsánatot kért tőle.

Az ügyek tisztázását követően jött létre a találkozó Kati és Réka között.

És mi a dolgok végkifejlete?

Kati és Réka jó barátnők lettek. Réka férjhez ment, s a két család között jó barátság szövődött.

Kati jelentkezett a tanárképző főiskolára, mert rájött, hogy a gyermekek tanítása, a velük való foglalkozás jelent igazi örömöt számára.

A főiskola második évében kislányuk született.

A diploma megszerzését követően Kati állást kapott egy közeli általános iskolában.

Mindketten nagyon boldogok.

Még éppen időben történt meg az a dolog, ami ráébresztette Katit a tanulás fontosságára…

Kati és Józsi történeteit nem öncélúan meséltem el. Mindkét történetnek vannak komoly tanulságai. Én azonban elsősorban motivációs céllal meséltem el.

Szeretném, felébreszteni a vágyat arra, hogy (majdnem)mindenki akarjon tanulni.

Az én célom pedig azon túl, hogy ösztönözzek mindenkit a tanulásra az, hogy segítsek abban, hogy ez minél könnyebben menjen felnőtt fejjel.

Ezért most már tényleg a  "hogyannal" fogok foglalkozni…

HRI

Miért szeretne Kati megváltozni? II.

Folytatás:

-         Réka más, mint te vagy…

-         Szereti a munkáját, amit nagyon jól is csinál. Szereti a kislányát. Szereti a munkatársait. Mindig vidám, és mindenkit meg tud vidámítani. A munkatársai tisztelik a szaktudása miatt. – sorolja Miklós a jó tulajdonságokat.

-         Hogyan tudnék én ezekkel a tulajdonságokkal versenyre kelni? – teszi fel a kérdést Kati.

-         Miért kellene versenyre kelned vele? Szerintem csak azt kellene megtanulnod, hogy ő hogyan csinálja. – válaszol Miklós.

Magában azonban kicsit elbizonytalanodik. Etikus ez részéről, hogy a leendő társával példálózik?

Nem kellemetlen ez Katinak?

Dehogy nem. Nagyon is kellemetlen.

Eddig abban a tudatban élt, hogy ő egy jó feleség, és ennek mindenkor meg is akart felelni. A megfelelési vágy azonban kimerült a testi külsőségek ápolásában. Oly annyira, hogy a tökéletes testalkatot nem engedte, hogy egy terhesség – még csak átmenetileg is – megváltoztassa. Titokban ugyan már ő is vágyott egy édes kislányra, vagy kisfiúra. A gondolatot azonban mindig elhessegette magától azzal a biztos érzéssel, hogy van még ideje. Fiatal még.

Most egy pillanatra elbizonytalanodott.

Rékának van egy kislánya?

Vajon milyen az a kislány? Miklós ismeri? Milyen a kapcsolatuk?

Ebben a percben féltékenység kerítette hatalmába. De a féltékenység tárgya nem Réka volt, hanem annak kislánya. Először érzett igazi vágyat arra, hogy neki és Miklósnak közös gyereke legyen.

Lehet, hogy ez csak egy kibúvó. Annak látszik.

Egyszerűbb egy gyermeket szülni, mint újra tanulni?

-         Ez nem igaz! – kiáltott fel hangosan Kati. Egy pillanatra, még maga is meglepődött a saját hangjától.

-         Mi nem igaz? – kérdezte aggódva Miklós.

-         Elgondolkodtam. Mi lett volna, ha szülök neked egy kisfiút, vagy egy kislányt? Vagy mindkettőt? Akkor hogyan alakult volna az életünk?

Még magának sem merte bevallani, hogy a mérleg két serpenyőjébe helyezte a gyermekszülést és a tanulást. A mérleg vajon melyik irányba billen el?

Ahogy most ez a két téma együtt merült fel a beszélgetés során, kezdett másként gondolkodni ezekről a dolgokról Kati.

Hatalmába kerítette egy furcsa érzés, amely melegséggel töltötte el a szívét. Nem tudta mi ez. Csak azt tudta, hogy jó érzés. Soha ilyet még nem érzett.

Ez most a gyermekszülés gondolatától van, vagy esetleg a tanulás lehetősége bizsergette meg a szívét? Bármelyik is volt, nagyon szokatlan és jó érzés volt.

Kati még nem tudta a két dolgot külön választani. Azok a tulajdonságok, amelyeket Miklós Rékával kapcsolatban felsorolt – megérintették.

Mi lenne, ha ő is okos lehetne? Ha tisztelnék a tudásáért? Ha szeretnék őt az emberek, és önmagáért szeretnék és nem a külső megjelenése miatt. Lehet, hogy nem is szeretik, csak ezt mutatják?

Kati soha nem dolgozott még munkahelyen, leszámítva a gimnáziumi éveket, amikor a nyári szünetben mindenféle munkát végzett. Dolgozott például egy strand büféjében. Hát az nem volt egy kellemes élmény. Másik évben egy óvodában volt egy dajka mellett kisegítő. Milyen érdekes, hogy ezen még eddig nem is gondolkodott.

Azt a munkát szerette. Nagyon jó volt a gyerekekkel. Élvezte minden percét. Vajon miért merült ez az egész feledésbe?

Megismerkedett Miklóssal, és már nem volt szempont, hogy legyen munkahelye.

Mi lesz vele, ha Miklós elválik tőle? Egyedül marad. Miből fog megélni? Ez az érzés eluralkodott a bensőjében és nagyon fájdalmas volt. Majd hirtelen a fájdalmat felváltotta félelem.

Valamit elmulasztott. Valamit, ami talán soha nem tér vissza. Egy lehetőséget.

A csönd rátelepedett a szobára.

Miklósban is új érzések kavarogtak. Kezdte a feleségét sajnálni. Ez a sajnálat azonban szeretetből és még ki tudja, hogy milyen forrásból fakadt. Régen érezte már ezt. Beazonosítani ugyan nem tudta, de abban biztos volt, hogy nem új érzésről van szó.

A házaspár mindkét tagja a saját gondolataival volt elfoglalva.

Hogyan tovább?

Néhány nap elteltével Kati újra leült a férjével, hogy tisztázzák a jövővel kapcsolatos elképzeléseiket. Ez a bizonytalanság volt a legrosszabb. Tudnia kell, hogy hogyan tovább.

Miklós is sokat gondolkodott az elmúlt napokban kettőjükről, a jövőről, amelyet már nem együtt fognak eltölteni. Ez nem volt jó érzés.

Rékával is csak egy alkalommal találkoztak egy kisebb társaságban ahol nem volt lehetőség bensőségesebb beszélgetésre.

Hogyan tovább? Feladja az eddigi életét? Felépített egy világot, most kezdjen bele egy újba? Mi lesz Katival?

Kavarogtak a gondolatok a fejében.

A feleségével való beszélgetéstől kicsit tartott. Mit mond majd neki?

Kati kezdte a beszélgetést.

-         Kérlek Miklós, mutass be Rékának! Szeretném közelebbről megismerni. Megtudni, hogy ő hogyan csinálta. Talán még nekem sem késő, hogy megtanuljak egy szakmát és bebizonyíthassam magamnak, hogy én is képes vagyok rá.

Miklóst meglepte Kati. Nem erre számított. Könyörgésre, hogy nem hagyja el, hogy ígérje meg mindig vele lesz.

-         Mi történt? – kérdezte Miklós.

-         Találkoztam egy gimnáziumi osztálytársammal. Hosszasan beszélgettünk. Sikeres középvezető egy multinacionális cégnél. Szereti a munkáját. Van férje és két gyermeke, és nagyon boldog. Rájöttem, hogy az én életemből ez a fajta boldogság hiányzik.

-         Tanulni szeretnék!

Miklóst meglepte Kati kijelentése.

Megígérte, hogy összehozza Rékával.

Másnap megkérte Rékát, hogy ebédeljenek együtt. Réka örömmel vette, mert ő is szeretett volna Miklóssal beszélni.

Amikor leültek a cég éttermében, Réka rögtön belevágott a mondandójába.

-         Miklós! Szeretnélek meghívni téged és a feleségedet az esküvőmre.

Miklósban meghűlt a vér. Esküvőjére? De hiszen nem is tudott róla, hogy Rékának lenne kapcsolata…

Ha kíváncsi vagy a folytatásra, hamarosan elolvashatod.